A halál nem a vég, hanem egy láncreakció kezdete, ami magával ragad, ha nem vagy eléggé óvatos.

Az emberi élet oly múlandó. Pár pillanat, pár másodperc, vagy akár hónapok és évek. Mindenkinek meg van szabva, hogy mennyit dobbanhat még a szíve, addig a pillanatig, amikor minden amit eddig ismertünk semmisé, feleslegessé válik. Amikor nem számít már az idő vagy a hely. Amikor visszagondolunk egy rövid gondolatban arra, hogy mit is értünk el az életünkben, hogy mi értelme volt annak amit csináltunk. A nevünk homályba vész? Vagy még tíz, netán húsz év múlva is lesz olyan aki virágot visz a sírunkra? Te hogy értékelnéd a saját életedet? Ha visszatekintesz az elmúlt akár egy évre, volt olyan dolog, amiről azt mondhatod, hogy ezért igenis megérte élni? Neked mi a fontosabb? A boldogság, a siker, vagy a szerelem? Barátok, ellenségek, rokonok és ismerősök? A halál pillanatában nem számít, hogy te épp egy sikeres üzletember vagy, vagy csak egy szegény koldus. A halál pillanatában mindenki egyedül van, akkor már nem segíthet rajtad pénz, hatalom, vagy hírnév. A halál árnyékának völgyébe egyedül fogsz besétálni. A föld alatt csak a te rothadó tested lesz, semmi több.
Én egy bohóc vagyok az élet nagy cirkuszában. Kívülről domináns, sármos férfi, belülről viszont teljesen kiismerhetetlen homály. Minden nap, minden egyes percében megjátszom magam. Hamis érzelmekkel próbálom megtéveszteni a körülöttem élőket. Sosem vagyok boldog, de szomorú sem. Egyikünk sem az, akinek kívülről mutatja magát, de szükségünk van erre a külsőre a túléléshez. Teljesen kívülállóként tekintek az egész társadalomra. Számomra csak egyetlen cél van. A leg hatalmasak, leghatalmasabbika lenni. Én már megbűnhődtem vétkeimet, számomra már nincs feloldozás. Ott az otthon, ahol a szív. De hova megy, akinek nincs szíve? A legtöbben úgy gondolják, hogy szabad akaratunk van, hogy mindannyian magunk választjuk meg az utat. Néha járható az út... de néha nem annyira. Minden kanyar, minden forduló próbára teheti az irányérzékünket, de mikor útelágazáshoz érkezünk, döntéseket hozunk és ez határozza meg, hogy kik is vagyunk. Az emberek azt hiszik, vicces dolog úgy tenni, mintha szörnyek lennének. Én azzal töltöttem az életem, hogy úgy teszek, mintha nem lennék az. De mostmár nem számít, ki mit hisz.  Már nem kell, állarc mögé bújjak. Mindannyian szabályokat állítunk fel magunknak. Ezek a szabályok határozzák meg, hogy kik vagyunk, és amikor megszegjük ezeket a szabályokat, azt kockáztatjuk, hogy valami ismeretlenné válunk. Ez valami új kezdete? Vagy a vég kezdete? Egyet biztosan tudok, én egy Alfa vagyok, aki felelősséggel tartozik a sajátjai iránt és senki atya fiától nem fél.