Szaladtam amilyen gyorsan csak tudtam. Éreztem, ahogy a szívverésem felgyorsul, és az adrenalin szétárad a testembe. Végig a környezetemre figyeltem, hallottam Leó szív verését és a mögöttünk lévő vadászok hangját. Tudtam, hogy meg kell védenem az öcsémet, mert már csak ő maradt nekem. Akiket szerettem azokat már megölték a vadászok. Anyát, apát, a testvéreimet és a falka többi tagját. Mellettem futó Leó kezdet kifáradni és ez a gyorsaságán is meglátszott.
- Nemsokára ott leszünk – mondtam biztatóan az öcsémnek. Tényleg nem sokára oda érünk, ahhoz a barlanghoz melynek a hollétét a vadászok nem ismerik. A baj csak az, hogy a vadászok itt jönnek mögöttünk és nem akarnak elfáradni. Pont ekkor az egyik egy qua-dal mellénk jött és nyíllal megcélozta Leót. Abban a pillanatba tudtam, hogy mit kell tennem. Ellöktem a támadója elöl az öcsémet, így kilőtt nyílvessző az én vállamba fúródott bele. Rögtön óriási fájdalmat éreztem a vállamnál, de tudtam, hogy vessző nem volt megmártva farkas ölővel. Kihúztam a nyíl veszőt a vállamból és tovább futottam. A vállamból egyre jobban ömlött a vér és nagyon fájt. Már majdnem elvesztetem az eszméletemet, amikor az egyik vadász Leót eltalálta a lábánál. Őt nem veszthetem el! A kisöcsémet nem! Ebből erőt merítve oda szaladtam a földön fekvő öcsémhez és a vállamra kaptam, így szaladtam vele. Alfaságom miatt a sebem egyre jobban gyógyult, de Leó lábából nagyon ömlött a vér. A vadászok most egy kicsit lemaradtak és a balrangot is megláttam. Bementem, majd a hideg földre leraktam Leót. A vadászok lépteit hallottam, ahogy elmentek a barlang előtt. Ezek szerint nem vették észre, hogy bejöttünk. Most a hallásom nem a vadászokra összpontosult, hanem Leó szívverésére, amely egyre jobban lelassult. A nyílveszőt kihúztam a lábából és észrevettem, hogy a nyíl mérgezett volt, mert a lábán lévő erek rohamosan feketedni kezdtek. Már szívverése is alig volt az én kisöcsémnek. Csak ő maradt már nekem, ha meghal, nem tudom, hogy mit fogok csinálni. Ezekben a borzasztó percekben sírva szorongattam az öcsém kezét és hallgattam a szívverését, mely most… megállt. Ne! A kezemet a mellkasára raktam és elkezdtem újraéleszteni. Három perc után el kellet fogadnom, hogy Leó meghalt. Az utolsó rokonom is meghalt. Az öcsém már nincs velem. Ekkora dühöt még nem éreztem soha, mint most. Felemeltem a földről a halott testet és a barlang kijárata felé mentem, amely szembe állt a Holddal. És ekkor elüvöltöttem magam, hogy: „Nem!”. Ebbe az egy szóba benne volt minden, amit éreztem.