Az oldalon található képekért és kódokért köszönettel tartozunk Allison Argent-nek és Lydia Martin-nak, akik időt én enerigát nem sajnálva dolgoztak az oldal külsején. Nélkülük nem lehetnénk ilyen elbűvölőek.
A lopás szigorúan tilos! Ha valami megtetszik, szólj a fentebb említett két hölgy valamelyikének és előszeretettel segít - ha tud. Ha valakit azon kapunk, hogy eltulajdonít bármit is, az higgye el, nem fog jól járni!
▽ Hozzászólások száma : 22 ▽ Csatlakozott : 2013. Jul. 29. ▽ Kor : 29 ▽ Tartózkodási hely : Beacon Hills ▽ Foglalkozás : diák/vadász ▽ Humor : nyers, szarkasztikus
It was nice to meet you!
Tárgy: Re: Mező Szer. Aug. 21, 2013 6:48 am
MAXIE@CASSY
Minden normális ember alszik este. Kivéve engem meg a kis elcseszett fogadott családomat. Ma is, ahogy az elmúlt két hétben kint vagyok az erdőben és járőrözöm. Mint egy rossz farkas. Otthon kéne lennem és aludnom. Holnap trigonometria tesztet írunk és kábé annyit tudok róla, mint egy hajléktalan. Bocsánat, tudom hogy ez rossz hasonlat volt, de ez van.
Egy alacsonyabb ágon csücsülök és várom, hogy felkeljen a nap éppen ideje. Már hajlani négy. Óvatlan vagyok és per pillanat az sem érdekelne, ha valami elrántana és megharapna vagy szét tépne. Annyira utálom, hogy itt kell lennem. Nincs akivel beszélgethetnék, vagy akire kilőhetnék 12 nyilat. Még szerencse, hogy egy mező szélén van a fa. Itt egyből láthatom, ha valaki közeledik. De az is megláthat. Főleg ha az illető, nem ember.
Az igazat megvallva, még sose voltam egyedül amikor egy farkassal találkoztam. Mindig ott volt az öcsém vagy James apa. Sose kellett egymagam kitalálni, hogy hogy kaphatnám el, vagy sebesíthetném meg. Persze, amikor ki kellett valakit hallgatni jó voltam. Én a csendes, de lényegre törő Cassidy Monroe. Aki csak a jó kérdéseket tudja feltenni és azt hiszik róla, hogy nem képes magára vigyázni. Igenis képes vagyok, csak eddig nem volt esélyem megmutatni. Sejtésem szerint, azért is küldenek ide megfigyelőnek, mert itt semmi sem történik. Olyan, mintha halott lenne az egész.
Hanyagul dobtam le a íjjam, egy tegeznyi nyíllal együtt. Ha úgyse használom, minek húzza még ez a teher is a vállamat? És persze, akkor jön valaki, amikor már az ember belenyugszik a semmitevésbe. Az idegen leül egy hozzám távoli fa tövébe. Rá is gyújt. Hajnali négykor. Ezzel itt mit kezdjek? Valószínűleg be van szívva, minimum részeg. Ahogy eregeti a füst felhőket, mint valami kémény, a távolban felcsillan a nap első sugara. Hangtalanul vetem le magam az ágról. Egy nyílt helyezek az íjra, megfeszítem és célzok. Lehet, hogy szociopatának fogok tűnni, de ha nem kergetem el ezt az embert, a váltás fogja megtenni helyettem. A feszes húr, csak úgy súrolja a levegőt, ahogy az nyíl egyenesen elhasít a célpont füle mellett. Pontosan bele a mögötte lévő fában áll meg. Tízből tíz pont. Remélem, hamarosan pisztolyra cserélem a nyilat.
▽ Hozzászólások száma : 5 ▽ Csatlakozott : 2013. Aug. 05. ▽ Kor : 28 ▽ Tartózkodási hely : valahol megvagyok... azt hiszem ▽ Foglalkozás : papíron diák... papíron ▽ Humor : humortalan
It was nice to meet you!
Tárgy: Re: Mező Szomb. Aug. 10, 2013 1:32 am
Cassidy & Maxence ~
Hajnali négy óra van, és én még mindig nem alszok. Vagy mondjam inkább azt, hogy MÁR nem alszok? Már ha azt a drogos delíriumot, amiben eddig voltam, lehet alvásnak nevezni... Hiszen mindenre, még a legapróbb neszre is felkaptam a fejem. Végül rá kellett, hogy jöjjek, hogy ez így nem lesz jó, és a tehetetlen bámulás helyett inkább úgy döntöttem, kiszellőztetem a fejem. Az erdő. Ez a gondolat úgy jelent meg az alkoholtól és marihuánától elbódított elmém hátterén, mint a felvillanó fénysugár az alagút végén, mikor a túlvilág felé menekülsz a földi élet kínzókamrájából. Holdkóros mozdulatokkal kínlódtam fel magam az ágyból, felöltöztem, majd az ablakon át ugrottam ki a házunk első emeletéről a kertbe, mint mindig, mikor tilosban jártam. Hajnali négy óra. Fogalmam sincs, merre megyek, merre kéne mennem és miért pont oda, de sötét van, és minduntalan nekimegyek valamilyen bokornak vagy kőnek, amit nem látok a fák között. Az ezernyi fényben játszó, tündérporos delírium már elmúlt, nem maradt más, mint a sötétség és a tompa zúgás a fejemben, ami lassan múlik. Ezért nem szerettem a drogokat, túl gyorsan váltak kámforrá és ahhoz, hogy vér legyen az alkoholomban, olyan mennyiséget kéne elfogyasztanom, amit semmilyen épeszű ember nem adna el nekem. Ritkulnak a fák, és még mielőtt jobban átgondolhatnám, hol is vagyok és mit is akarok itt csinálni hajnali négykor, már a mezőn is vagyok. Kissé kábán, értetlenül nézelődök, de a világ, ami körülvesz, már élesebb kontúrokkal rendelkezik, meg tudom különböztetni az árnyakat a valódi dolgoktól, a saját démonaimat a fák között játszó árnyékoktól. Igen. Így már jobb. Megkönnyebbülten sóhajtok és leülök a fűbe, hátam az egyik fa törzsének támasztva és előások egy cigarettát a rongyosra gyűrt dobozból. Az öngyújtóm lángja egy pillanatra felvillan, megvakít, de a cigit sikerül meggyújtanom, beleszívok. Hajnali négy óra... Mi az istent akartam én itt csinálni, komolyan?