Talán nem tudja, hogy milyen szerencsés, hogy mindennapi életet élhet. Nem kell mindennap azzal szembesülnie, hogy ki is ő valójában. Öltem már, nem vagyok egy ártatlan kis bárány. Én vagyok a ragadozó és jobb ha félnek tőlem, de én nem akarom. Nem mindig az ember választja ki a sorsát. Ezt én sem tehettem meg. Jó lenne egy átlagos embernek lenni. Csak úgy sétálgathatnék valahol és nem kéne egy terven agyalnod, hogy miként fogom legyőzni az alfákat, akik mellesleg sokkal erősebbek nálam. Nálam és a rendelkezésemre álló falkámmal. Nem akarom őt is bevonni a játékba. Kicsi ő még az ilyen "játékokhoz". Nem vagyok jó tanár bácsi és nem fogok senkinek sem tanítgatni. Elég volt nekem az a sok tinit, akiket eddig átváltoztattam. Szívesen segítettem nekik, de a saját szándékom miatt és nem azért mert ők azt akarták egyszerűen nem volt más választásuk.
Egyszóval nem fogok egy lányt csak úgy tapsra átváltoztatni, főleg nem egy olyat, akinek nincs miért ennyit szívnia.
- Sok erre a vadállat és egy kislány nem bánik el minddel. Vigyázz magadra ne kószálj ilyen egyedül az erdőben, komolyan mondom. Laura nem örülne, ha egy Alfa levenné a fejedet. - reméltem komolyan veszi a figyelmeztetést úgy, hogy Laurát is belevontam. Tudom, hogy a nővérem szerette a lányt és nem akarta volt, hogy úgy végezze, mint ő. Ez is egy fő ok, ami miatt nem leehet ez a lány farkas. Nem az én falkámban, ha talál valakit aki átváltoztatja, hát legyen, de őszintén megvallva nem szeretném ha ő valaha is egy lenne közülünk.
- Amúgy mit keresel itt? - kérdeztem és hátat fordítottam neki. Egyesesen az egykori nappali felé vettem az irányt jelezve, hogy jöjjön be ne kint legyen, ahol még veszélyesebb. a helyzet.

Mint minden nap, ma is egy kis edzéssel kezdem a napot. Egy kicsit elhanyagoltam magam, mióta az Alfa csapat belépett a városunkba és folyton miattuk kell aggódni. Vajon melyik tagom lesz olyan okos és száll velük szembe. Nem könnyű az enyéimmel sem. Mind olyan makacs és önfejű. Tudom, hogy nagyon fiatalon lettek azon akik, de kellettek nekem, vagyis még mindig kellenek, ahhoz, hogy elüldözzük Ducelions-t és a falkáját a városból, jó messzire innen. Általában ezen járt az agyam a nap 24 órájában, van mikor még a szememet sem tudtam behunyni a sok gondunk miatt. De volt egy pont, ahol állj-t kellett parancsolnom az elmémnek, mert voltak más kötelezettségeim is. Ezen kívül meg kellett védenem a falkám tagjait, hogy ne csináljanak nagyobb hülyeséget a kelletténél. Lehet, hogy sebezhető vagyok ugyanúgy, ahogyan ők is, de nem annyira.
Aztán itt van Cora, megy a feje után, nem lehet leállítani. Egyszerűen nem tudom kordában tartani ezt a sok farkast, pedig én alakítottam őket azzá amik. A legtöbbet legalábbis én haraptam meg. Nagy felelősség ilyenre rászánnia magát egy alfának. Ott van a felelősség tudat mellette azonban az erő, amit velük együtt birtokolok. Nem vagyok hatalom mániás és nem szoktam csak úgy átváltoztatgatni embereket. De őket át kellett. Nekik szükségük volt rá. Legalábbis most már azt mesélem magamnak. Aztán itt van ez a lány. Laura nagy rajongója, inkább a barátnője, Cysrtal. Ő meg a mániákus dolga, hogy ő farkas akar lenni. Hát nem tudom, hogy képes vagyok e egy olyan lányt átváltoztatni. Hisz vannak baráti nem népszerűtlen emellett nem tűnik magányosnak. Semmi olyan dolgot nem tud neki adni a farkas lét amire neki valóban szüksége lenne. Ő nem érzi a súlyát ennek, de én igen. Szerinte nem nehéz dolog csak mag harapom és ő már farkas is. De ez nem így van. Nekem életem végéig felelőséggel kell felé lennem, hisz egy a falkámból.
Ez mind itt kavarog a fejemben és nem tudom őket onnan kiüldözni, pedig nem lenne rossz. Lehetne egy kis gondatlana napon ezek nélkül, de nem lehet. Amint csönd van jön a vihar és a viharral pedig tornádó is jár olykor-olykor. Most azonban nincs ahhoz kedvem, hogy feltakarítsam a mocskot a vihar után.
Már a fekvőtámasszal is megvoltam, amikor hangokat hallottam a ház elől. Nem gyakran tartózkodok itt, de már egy pár napja itt töltöm a napjaimat. Nem gyakori, hogy az erdőben járkálnak így nem kell attól tartanom, hogy rám találnak. Azonban, most valaki a ház előtt volt. Kint ült, leült a ház elé. Nem tudtam, vajon ki olyan merész, hogy egy ismeretlen ház elé csak ilyen bátran leüljön. Aztán megcsapott az ismerős parfüm. Laura barátnője. Meghalt és rám hagyta, hogy én legyek az aki nemet mond neki. Pedig nem esik nehezemre, de mégis rossz látni, hogy csalódik, minden egyes válaszom után.
Kinyitottam az ajtót és a félfának dőltem.
- Mit keresel itt? Nem veszélyese ez egy kicsit egy magadfajta lánynak?- kérdeztem, de kevésbé hangzott komolyan, mit amennyire kellett volna.