Segítek. Amit látsz az egy egyszerű irodalomtanár. Akiről azt hiszed unalmas, hétköznapi életet él, s legfőbb dolga a dolgozatok javítása. Nos, ez az amit általában rólam hisznek. De ismétlem ez az, amit mindenki hisz, és amit mindenki lát. Az igazság sokkal komplikáltabb, és aligha hiszem, hogy hétköznapi. Na, akkor le is vezetném, miről van szó.
25 éve születtem, egy átlagosnak mondható családba. Leszámítva a tényt, hogy anyám a születésem után meghalt, míg apám az idők során mondhatni a sírba itta magát. A nagyszüleim, vagyis anyám szülei neveltek. Eddig maximum a szüleim halála lehet megrázó. Mivel nem igazán emlékszem rájuk, így túl nagy űrt nem hagytak bennem. A nagyszüleim akkor haltak meg, mikor betöltöttem a tizenhatot, a család összes ingósága rám szállt, s mivel nem bizonyultam már pelenkásnak, kaptam magam mellé egy napközbeni bébi csőszt, aki minden lépésem figyelte. Szorgosan tanultam, de az iskolai tananyagok mellett más dolgokkal is volt szerencsém találkozni. Egyszer, amikor az erdőben sétálgattam, megbotlottam valamiben. Egy földből kiálló fém ládikára. Kiástam a földből, s már vártam, hogy a lakatot le kell róla törnöm, a ládika egyszerűen nyitva volt. Egy bőrkötéses ósdi könyv volt benne, ami inkább egy Grimm meséket tartalmazó mesekönyvnek tűnt. De nem az volt. Furcsa szimbólumok, antik nyelven írt szövegek, és hozzá fűzött magyarázatok tömkelege rejtőzött bennem. Hazavittem, és egész éjszaka olvasgatva rájöttem, ez a könyv még hasznomra lehet. Megtudtam a különböző gyógynövények történeteit, s olyan sötét dolgokat, amikről álmodni sem mertem volna. Elvégeztem az iskolát, találtam magam mellé egy férfit, aki szeretett. De megölték. Miattam ölték meg, de én nem tettem ellene semmit. A rendőrség állattámadásra gyanakodott, de tudtam ennél többről van szó. Ekkor alig múlhattam huszonkét éves. A jegygyűrűmmel a zsebében halt meg, s temettem el.
Nem sokkal később találkoztam Kali-al. Vérfarkas volt, egy alfa. Tudta miféle tudással rendelkezem, így a küldötte lettem. Sok mindenben hasznára lettem, de egy idő után szépen sorba furcsamód mindenkit megöltek a falkából. Az összes bétát, engem kivéve. A druida lányt, aki túl sokat tudott, s valószínű épp ez az oka, hogy életben maradtam. Gyanakodni kezdem Kali-ra, de nem tettem semmit. Pár nappal később rám is lecsapott. Ekkor már tudtam mire vágyik. Kis falka helyett hatalmat, erőt és tekintélyt akart. Sokak beszéltek egy démoni vérfarkas alfáról, aki egyfajta sereget gyűjt maga köré alfákból.  Gondolhattam volna, hogy csatlakozni akar hozzájuk, s csatlakozni is fog. Amikor ellenem támadt, még csak harcolni sem tudtam ellene. Karmai felnyesték bőröm, testem fájdalomtól rázkódva borult a tisztás puha homokjába. Szívem minden erejét belevetve harcolt a túlélésért. Foltokat láttam csak, de emlékszem, ahogy Kali egy szó nélkül elsétál, engem kínok között hagyva. Csalódtam benne, gyűlöltem azért, amit tett, önzőnek tartottam.
Órákig feküdhettem eszméletlen, de talán pont ez segített nekem. Tudtam, ha van elég erőm, visszanyerhetem életerőm annyi időre, hogy rám találjanak. Az erdőkben sokszor jártam, emlékeztem a helyre, ahol egykor a könyvre bukkantam, emlékeztem arra a fára, amiről olvastam. A Nemeton-ra, aminek évekig nem volt ereje. Csak ebben a druidák által megszentelt helyen nyerhettem energiát. A porban kúszva szinte éreztem, ahogy testem vonzza az a hely. Emlékeztem rám, hogy a fák a gyökerükből nyerik erejüket, s ez az erő csak bizonyos esetekben tűnik elő. A druidák ezeken a helyeken gyökérpincéket építettek, a földalatti helységekben pedig különféle áldozatokat ejtettek, hogy erőhöz jussanak. Elérve hát a kivágott fa megmaradt törzséhez, az egyik kiálló gyökérbe kapaszkodtam. Éreztem, ahogy a fa átadja újonnan szerzett erejét, életet ad az életben maradáshoz. Ahogy hozzáértem, elájultam, s a következő dolgok csupán homályos emlékként hatnak. Egy kórházban ébredtem, ahol hónapokat töltöttem, arcom azonban úgy nézett ki, mint egy megnyúzott disznóé. A rendőrök keresztkérdésire ugyanazokat a válaszokat adtam: nem tudom, nem emlékszem. De tudtam, és emlékeztem. Emlékeztem rá, ki tette ezt velem, mi adott újra erőt. Fogadalmat tettem, amit bármi áron teljesíteni akarok. Esküt tettem: szüzekből, harcosokból, gyógyítókból, bölcsekből és oltalmazókból szerzek energiát, hogy legyőzhessem azt, aki ilyenné tett. Aki megcsúfított, aki figyelmen kívül hagyta a küldöttjét. Bosszút esküdtem Kali, és az alfák vezérére Deucalion-re. Egy esküt, melyet teljesítve felhívom a figyelmüket arra, hogy a druidák, a küldöttek nem figyelmen kívül hagyhatóak, ahogy a vérfarkasok prédái sem. Tudom, hogy a farkasokkal mit tesznek a Hold egyes fázisai. A fogyatkozása vagy a teltsége. A szemszínük hogy változik. Több mindent tudok a druidák történeteiről, a módszereikről, a gyógynövényeikről. Én vagyok a darach, aki esküt téve magának kihasználja a tudását, kihasznál egy ősi hitvilágot, vallást, hogy önös és nem önös indokból véget vessen az alfa falka végesetlennek hitt hatalmának, hogy véget vessek a farkasnak, aki azt hiszi mindenki fölött áll. Julia Baccari aki egykor voltam, aznap meghalt, mikor Kali lesújtott rám. Azóta egy új ember lett belőlem, aki nem fél kiteljesíteni bosszúját.  De szükségem van még valakire, aki segíteni fog elérni a céljaim. És meg kell várnom a holdfogyatkozást, ami nagy ritkán fordul csak elő. De addig sem vagyok védtelen. Túl sok mindent tudok, hogy ne tudjam magam megvédeni.  A darach az, aki letért a druidák által helyesnek vélt útról. Ez vagyok én Jennifer Blake. Ugye mondtam, hogy több vagyok én egyszerű irodalomtanárnál.
U.I.: Amit még érdemes tudni, hogy akár az esküm beteljesítése előtt akár után egy dolog megszabadíthat a darach énemtől. Ez a vérfarkas harapás.