Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


There's no such thing as fate. There's no such thing as werewolves.
 
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (17 fő) Kedd Júl. 16, 2013 10:32 am-kor volt itt.
Legutóbbi témák
» Aidan Phoenix
Verena Boulstridge EmptyKedd Dec. 17, 2013 11:33 am by Aidan Phoenix

» City of Bones - Csontváros
Verena Boulstridge EmptySzomb. Okt. 19, 2013 9:26 pm by Derek Hale

» Avatar foglaló
Verena Boulstridge EmptyKedd Okt. 15, 2013 5:57 am by Verena Boulstridge

» Verena Boulstridge
Verena Boulstridge EmptyHétf. Okt. 14, 2013 8:38 am by Allison Argent

» Készen vagyok!
Verena Boulstridge EmptyCsüt. Okt. 10, 2013 9:07 am by Verena Boulstridge

» ~ HEAVEN RPG ~ Spread your wings
Verena Boulstridge EmptyVas. Szept. 29, 2013 12:58 am by Vendég

» wolves of mercy falls
Verena Boulstridge EmptySzomb. Szept. 28, 2013 4:57 am by Cassidy Monroe

» The Mortal Instruments szerepjáték
Verena Boulstridge EmptySzer. Szept. 25, 2013 2:42 am by Isabella B. Davis

» Étterem
Verena Boulstridge EmptySzomb. Szept. 21, 2013 1:08 pm by Marguerite Lancaster

Credit
Az oldalon található képekért és kódokért köszönettel tartozunk Allison Argent-nek és Lydia Martin-nak, akik időt én enerigát nem sajnálva dolgoztak az oldal külsején. Nélkülük nem lehetnénk ilyen elbűvölőek. A lopás szigorúan tilos! Ha valami megtetszik, szólj a fentebb említett két hölgy valamelyikének és előszeretettel segít - ha tud. Ha valakit azon kapunk, hogy eltulajdonít bármit is, az higgye el, nem fog jól járni!
Kiemelt társoldalak

Megosztás
 

 Verena Boulstridge

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Verena Boulstridge
Verena Boulstridge

Take care, cuz' I'm a(n)...
Hunter
▽ Hozzászólások száma : 3
▽ Csatlakozott : 2013. Aug. 21.
▽ Tartózkodási hely : Elvileg ott ahol éppen állok, egyébként valahol távol
▽ Foglalkozás : tanuló
▽ Humor : nem igazán van
It was nice to meet you!

Verena Boulstridge Empty
TémanyitásTárgy: Verena Boulstridge   Verena Boulstridge EmptySzer. Okt. 09, 2013 8:57 am



Verena Eloise Boulstridge

▽ FAJ: vadász
▽ BECENEVEK: Nem szeretem ha becéznek.
▽ KOR: 18
▽ SZÜLETÉSI IDŐ: 1994. december 24.
▽ SZÜLETÉSI HELY: Beacon Hills
▽ JELLEM: Titkon anyáskodó, ügyel arra, mit mutat magából másoknak. Zárkózott, csöndes, nehezen kerül közel emberekhez. Komor, távolságtartó, embergyűlölőnek bélyegzett. Nehéz természetű, könnyen bánt meg másokat.
▽ CSALÁDI ÁLLAPOT: hajadon
▽ ÉRDEKESSÉGEK:
Ha megkérdeznék, kitől tartok a legjobban, azt felelném, hogy az apámtól, mégis szeretem.
Szeretném, ha Haley kimaradna a természetfelettiből, ezért vagyok vele távolságtartó, amit én is nehezen viselek.
Szeretem a gyerekeket, könnyen megértjük egymást. Még bébiszitterkedtem is egy időben, mielőtt nem „neki van a halott bátyja” lány lettem.
▽ TITULUS: But I love him


— Lefagy a lábam — a semmibe bámulok, és szinte csak közlöm, a korántsem meglepő tényt a mellettem, félig-meddig bóbiskoló Susannel.
— Ismered a vastag zokni plusz csizma kombinációt? — pillant fel álmos szemhéja alól, ami szinte rögtön vissza is csukódik. Fejét a vállamra ejti, csak mosolygok a viselkedésén, és tovább baktatok a hóban. Egyszer csak a súly, ami eddig megnyugtatóan a vállamra nehezedett eltűnik onnan.
— Mi az Suzy? — pillantok felé. Egy sötétebb folt mellet guggol, ujjait a hóba fúrja.
— Ez… nem… vér? — mintha félne kimondani a szavakat, olyan lassan hangsúlyozza mindet.
— Maximum valami elütött állat — rántom meg a vállam. — Vagy valami tetem, amit levadásztak az állatok, dönthetsz, rothadó husit nézünk, vagy esetleg még az órára is bemegyünk?
Meg sem várja, hogy befejezzem a mondatot, tovább indul a cseppek irányába. Megfordul a fejemben, hogy itt hagyom a fenébe, nem igazán izgatnak a halott állatok. Főleg ha férgek is mászkálnak bennük, bár a vér egészen vörösnek látszik, amennyire láttam, nem lehet olyan régi. Hirtelen elfog az érzés, hogy utána kell mennem. Nem azaz izgatott, szédítő érzés, amikor a lábadat a kíváncsiság viszi előre. Az a sötét, a bensődben kavargó, hidegrázás, amitől feláll a szőr a hátamon. Rossz előérzet, ez lenne a legjobb szó. Most jövök rá, hogy még mindig dermedten állok a hóban.
Velőt rázó kiáltás hasít végig a reggeli csöndben, a lábaim szinte maguktól mozognak.
Susan valami… valaki fölött görnyed, ahogy a háta mögé érek megmarkolja a kezemet.
— Menj innen! Most!
Képtelen vagyok,  ahogy a test kezd alakot ölteni előttem, véresen, cafatokba hullva, az ember régi mását. Halott. A bátyám, a szerelmem, a támaszom… mégis, ami ebben a pillanatban foglalkoztat, az az, hogy ez túl klisés, ahhoz, hogy valóság legyen, szóval csak álmodom. Mégsem ébredtem fel, még most, évekkel később sem.

A táskámba kapaszkodom, a sálam idegesítően közel van a számhoz, de eszembe sem jut lazítani rajta. Egyszerűen nem akarom, eltereli a figyelmem, legalább egy picikét. A hajam kócosan hull az arcomba, a kis hajszálak csiklandoznak, ami meglepően jól esik. Még a hideg is, ahogy a csípős szél, az arcomba fúj, csak lecsukom a szemem, és egy pillanatig némán állok. Ha tehetném elaludnék, mostanában az a kedvenc elfoglaltságom. Csak lebegek, tökéletesen fájdalommentesen, kellemes. Az egyetlen dolog, amit ezzel a szóval tudnék jellemezni.
— Jól vagy? — Susan a vállamra teszi a kezét.
Miért kérdezgeted ezt állandóan? Nem én fekszem a síromban. Aggódnak, tudom, még is utáltam, sosem szerettem, ha foglalkoznak velem. Ez az amire nincs szükségem, tőletek nem. Senkitől sem, vagy talán volt, még jobban összezavarodok.  
— Ühüm — bólintok, nem fordulok felé, csak a szememet nyitom fel egy pillanatra, hogy biztosítsam róla, megvagyok. Un engem, már elég régóta, de túlságosan tapintatos, ahhoz, hogy itt hagyjon. Pedig örülnék neki, bármilyen furcsán is hangzik, de idegesít. Ő, az anyám, a rokonok, az emberek, a tanárok, az, hogy nem vagyok elég.
— Nézd, nekem mennem kell — idegesen a füle mögé tűr egy hajszálat —, csak ígérd meg, hogy nem leszel öngyilkos. — Ennél a pontnál felhorkantok, nem magamat sajnáltatom, hanem nem érdekel a sajnálkozásod, és bosszúszomjas vagyok. Valószínűleg megköszönném, ha végre elhúznál Susy.
— Szia! — fordul sarkon. Hümmögök valami köszönés félét, de nem érdekel. Egyáltalán nem, és ennek zavarnia kéne, az érdektelenségem, de valahogy, inkább az hajt, hogy majd megölöm. Nem Susant, persze, nem őt. Sulivan gyilkosát, egy állatot, aki ember alakban mászkál. Papa mondta, hogy meg tudom tenni.

Pislogok néhányat, arra várva, hogy kitisztul a látásom, és abból a kevés fényből, ami az ajtón beszűrődik legalább az orromig elfogok látni. A kezeimet forgatom magam előtt, a körvonaluk, még ha nem is tisztán, de kivehető. Lassan leeresztem a lábaimat az ágy mellé, óvatosan, egyetlen hang nélkül próbálok rá helyezni a testsúlyomat. Olyan vékonyak a lábaim, azt hiszem fogytam, mióta.. Beleharapok a számba.
Lekuporodott a résnyire nyitott ajtó tövében, a térdeimet egészen a mellkasomhoz szorítom, úgy hallgatom, a mély suttogást a konyhából.
— Ez — egy pillanatra elhallgat a hang, ebből az apró foszlányból arra következtetek, hogy apa az. —, ez… Ted, gyilkosság — megremeg a hangja, egy pillanatra egészen gyengének tűnik, egy pillanatra elhiszem, hogy ő is képes ilyesmire, egészen emberi cselekvésre. — Üzenet! — csattan fel, újra jeges hangon. — Mi van ha a következő már, Hayley lesz?
Üveg koccan a fán, azt hiszem egy pohár csapódik az asztalnak. Valaki felhorkant, vagyis nem valaki Ted, Hayley apja. A gondolat menetem fenn akad bizonyos szavakon, talán helyesebb lenne azt mondanom, hogy az egész, csak zagyvaságnak tűnik számomra.
— Ő nem fog éjnek éjén farkasok után kutatni, egyedül a kibaszott erődben.
— Attól még elkaphatják… mikor iskolába megy, vagy egyszerűen sétál.
— Nem fogom bezárni a lányom!
Eltöprengem a két hang közötti különbségen. Aggodalom és düh váltakozik a szobában, mintha csak hosszú madzagokat feszítettek volna ki, arra várva, hogy mikor botlik meg bennük valaki, és akkor megszólal a csengő. Mint az éles veszekedés, a huzavonában, amit most játszanak.
— Nem is ezt kértem.
Fém csörren, és elfojtott sóhajtás hallatszik Ted bácsitól.
— Az Istenért, ezt már megbeszéltük. Gyerekeink vannak, nem fogunk éjszakába nyúlóan lövöldözni, meg vadászosat játszani — meglepően nyugodt a hangja, nem értem miért. Az egészet nem értem.
— A fiamat — megemeli a hangját —, az egyetlen fiamat, most ölték meg, erre te közlöd, hogy nem fogsz „játszani” az erődben — össze rezzenek, ahogy a hangja a kiabáláshoz közelí, nem szeretek erre gondolni, amikor felemeli a kezét, és üt. Összeszorítom a szemem, és beleharapok a nyelvembe.
— Nem az én gyerekem, ő biztonságban van.
— Menj innen! — közelebb lapulok az ajtóhoz, alig hallok suttogást. — Takarodj! — felszisszenek, a fejemet pedig egyenesen az ajtófélfába vágom. Az ajtó csapódás után léptek veszik felém az irányt, alig tudok vissza hátrálni, hogy az ajtó, ne megint a fejemnek csapódjon. Apám hatalmas vállai meredeznek, a felőlük bevilágító fény majdnem megvakít.
— Te segíteni akarsz?
Az ijedtségtől egy szót sem birok kinyögni, csak bólogatok, ahogy a fehérségbe hunyorgok.

Kezemmel fedetlen melleimet takargatom, fejemet leszegem, egyszerűen képtelen vagyok a szemébe nézni. Félek, hogy semmi mást sem látnék tömény undoron kívül. Sulivan egyik tenyere a karomra siklik, míg a másikkal egy hajtincset teker a fülem mögé. Ajkai a vállamon indulnak lefelé, azonban én hirtelen pattanok fel.
— Apa itt van! — fejemmel az ajtó felé intek.
— Tudod, hogy olyan részeg, hogy arra sem ébredne fel, ha kigyulladna a ház — egy leheletnyi gúny sincs a hangjában, csak a tényeket tálalja. — Tudom, hogy félsz, de Verena — elharapja a mondatot, tekintetét az enyémbe mélyeszti, ahogy feláll. Nincs fenyegetés a testtartásában, ahogy közelít hozzám, csak védeni akarás, aggódás… és valami, amit nem tudom, hogyan kéne neveznem. Talán a tiltott gyümölcs utáni vágy? A húga vagyok, mégis a szerelme… Mind bűnösök vagyunk, talán nem a mi bűnünk a legnagyobb, jobb mintha halomra ölnénk az embereket, nem? Ahogy elém ér, egy apró lépést hátrálok, így csupasz hátam neki ütközik a falnak, Sulivan kezei halkan csattannak a falnak, az arcom mellett.
— Csak mi vagyunk egymásnak, ez sosem volt másképp — fejezi be az előbb elkezdet mondatát, suttogva, szinte csak lehelet, de én hallom. Tudom, hogy igaza van.


Kinyitom a szemem. A fekete szoknya a lábamat verdesi, a hideg szél gond nélkül átsüvít rajta. A  sír előtt már csak én állok, a többiek kisebb csoportokban állnak, és sugdolózva beszélgetnek. Néhány szó foszlányt idáig is elsodor a szél, nem akarok figyelni rájuk. Rosszul esne, ha valami olyasmit hallanék, amit nem akartam, elővigyázatos akarok lenni. Bezárkózom a kis  világomba, ahol majd felébredek, Sulivan mellett, megfog nyugtatni, hogy minden csak álom volt.
Valaki megérinti a vállam, első pillanatra azt hiszem, hogy anya az, hogy végre elvoncoljon a sír mellől, de, mikor felpillantok, két váll magasodik a szemem előtt.
— Mit akarsz? — szemeim az arcára szegeződnek, csontos álla fölött a szája megfeszül. Nem vesződöm azzal, hogy udvariaskodjak, önzően úgy érzem, ez most jár nekem. Hisztizni, ha akarok, gorombának, és tiszteletlennek lenni. Ha nem is jogosan, borzalmasan, de mást is meg akarok sérteni. Gyerekes vagyok, jól tudom.
— Csak… izé — a tekintete a cipőjét fixírozza
— Ez igazán érdekfeszítő — szinte várakozás nélkül közbe vágok, a szokásos „Nem igazán tudok mit mondani, de részvétem, és nagyon sajnálom, majd minden rendbe jön.” és hasonló szövegek nem érdekelnek.
— Tudom.
Először nem tudatosul bennem a szó jelentése, a fejem kótyagos, a szemem dagadt a könnyektől. Egymást nézzük, a szeméből a sürgetés szikrái pattannak ki, ezek csapnak lángra bennem, ijesztő felismerésként.
A követező pillanatban a kezem hangosan csattan az arcán.

Felhúzom a lábaimat, majd törökülésbe helyezkedem az ágyon.  Jasper szobája nagyon kicsi, de annál inkább otthonosabb. Annyit figyeltem már a falakat, a bénán felragasztott posztereket, és fényképeket, hogy lassan már szinte az utolsó repedésig ismerem. Elnyújtózok a halványzöld takarón, fejemet a frissen mosott párnákba temetem a fejem. Igazából én mostam ki tegnap reggel, mert olyan haszontalannak éreztem magam. Valahogy ez a kis lakást jobban szeretem az otthonomnak nevezni, mint a tágas, fegyverekkel teletömött, üres házat, ahová néha hazabotorkálok, hogyha vadászni akarok, vagy apával gyakorolni, meg persze iskolába.
— Éhes vagy?
— Hm? — kapom fel a fejem, ahogy Jasper belép, miközben a fejét tömi, valami szendvicsszerűvel. — Nem, köszi — rázom meg a fejem, miközben arrébb gurulok, hogy ő is ide férjen. Erre valahogy sosem számítottam, a bátyám legjobb barátja, mint az én legjobb barátom. Mondjuk arra sem számítottam, hogy Sulivan valaha is meghal, mármint így. Azt hiszem abba kellene hagynom ezt, már nem igazán számít mire is számítottam.
— Vajas a szád — szólalok meg hirtelen, mire Jasper elkezdi törölgetni az arcát. A fejemet a párnán nyugtatom, jól esik ez az érzés. Csukott szemekkel, nem érzem, hogy lenyomna a fájdalmam, egészen könnyű vagyok. Nem vagyok képes máshol ezt érezni, más ember mellett, mintha mindig papír vékony jégen járkálnék, arra várva, hogy beszakadjon.
Meleg érintést érzek az ajkaimon. A szemeim abban a pillanatban felpattannak, a kezeimet az arcom elé kapom, ezzel akaratlanul is belevágva Jasper arcába. Az ágy sarkáig hátrálok, a kezeim megállíthatatlanul remegnek. Nem szerethet… undorodnia kellene tőlem. Tudja minden egyes apró titkomat, mégis elvisel. Talán csak viccel, talán csak álmodtam és éppen hülyét csinálom magamból. Azonban a fürkésző tekintet másra enged következtetni.
— Undorodnod kellene tőlem. Megvetni — a fejemet a térdeim közé szorítom, nem merek rá nézni, vagy talán nem is akarok.
— Ha így éreznék, valószínűleg most sem beszélgetnénk.


▽ Lili ▽ valamennyi▽ nincs ▽ három év körül van, de nem számolom ▽
Vissza az elejére Go down
Allison Argent
Allison Argent

Take care, cuz' I'm a(n)...
Hunter
▽ Hozzászólások száma : 162
▽ Csatlakozott : 2013. Jan. 11.
▽ Kor : 27
▽ Tartózkodási hely : Beacon Hills
▽ Foglalkozás : ▽ Student and hunter
▽ Humor : ▽ killer
It was nice to meet you!

Verena Boulstridge Empty
TémanyitásTárgy: Re: Verena Boulstridge   Verena Boulstridge EmptyHétf. Okt. 14, 2013 8:38 am

Elfogadva!


Üdv az oldalon, Verena! (:
Sajnálom, hogy ennyit kellett várnod, mostanában nagyon el vagyok havazva.
Hű, nehezen tudok megszólalni a szerepjátékpéldád után. Tökéletesre sikeredett, egyetlen apró hibát sem véltem benne felfedezni, gyönyörűen fogalmazol, lenyűgöztél, gratulálok! Wink
Nincs más dolgod, minthogy lefoglalni az avatarod, majd menj, és vadássz le pár farkast Beacon Hillsben! Twisted Evil
Vissza az elejére Go down
https://teenwolf.hungarianforum.com/
 

Verena Boulstridge

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Kezdés :: Elfogadott karakterek-