Starbucks

Tárgy: Re: Starbucks Szer. Aug. 21, 2013 10:44 am

to;; stiles

Csörög.
Ne. Nem akarok felkelni, még nem. Fáradt vagyok. A fejemre húzom a párnát, de az ébresztő tovább csörög, nem fogja abbahagyni, még fel nem ébredek. Felnyögök és csukott szemmel, tapogatózva keresem az ébresztőt az ágyam mellett álló éjjeliszekrényen. Mikor végre megtalálom, azonnal kinyomom és felülök az ágyban. Nagyokat pislogok, próbálok hozzászokni a világoshoz. Világos? Anyu felhúzta a redőnyöm. Remek. Utálom, mikor ezt csinálja, sötétben szeretek ébredni és nem arra, hogy a nap úgy süt be az ablakomon, hogy a szemem könnyezni kezd, ha kinyitom.
A gardróbom ajtajához sétálok, hogy keressek valami dögös ruhát, amit ma felvehetek. Unottan nézelődök, jobbra-balra húzgálom a vállfákat, mikor megtalálom a tökéletes darabot. Egy egyszerű, kék ruha, nem mutat sokat, de nem is takar sokat. Nagyszerű lesz. Gyorsan magamra kapom, majd odasétálok a tükör elé, párszor végighúzom a fésűt a hajamon, aztán kiáltok anyunak, hogy fonja be. Ez a mi megszokott reggeli programunk, anyu minden reggel megcsinálja a hajam. Mikor végzett, elégedetten nézek végig magamon a tükörben. Mindig elégedett voltam a külsőmmel, ez tény. Szerintem nincs okom panaszkodni, az Isten mindennel megáldott, ami csak szükséges egy nőnek, elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok. Szerintem mindenkinek ezt kellene tennie.
- Elmentem! – kiáltok anyunak, közben felkapom a pultról a kocsimnak a kulcsait, és miután bezártam magam mögött a bejárati ajtót alig 5 perc és a Starbucks parkolójában szállok ki. Egy ilyen kis városban, mint Beacon Hills, nagyon felkapott ez a hely, mindenki ide jár reggelente, aki csak számít, így én is. Belépek az ajtón, hogy kikérjem a szokásos vanília latte-mat, azonban arra eszmélek fel, hogy tiszta kávé az egész ruhám. Remek… mehetek haza, hogy átöltözzek. Jól kezdődik a napom.
Épp levegőt veszek, hogy lehordjam az illetőt, aki rám öntötte a kávét, azonban meglepődök azon, hogy ki is áll előttem. Stiles. Tipikus, nem is tudom miért nem gondoltam rá először. Stiles. Megforgatom a szemem, hogy tudassam vele, idegessé tett, azonban nem tudok rá sokáig haragudni. Stiles annak ellenére, hogy olyan, amilyen, a maga módján rendes és kedves, csak épp… fura. Magam sem tudom miért, de ahogy megláttam görcsbe rándult a gyomrom és a szívem is gyorsabban kezdett verni. Ez… egészen új nekem és megijeszt. Nem kellene ezt éreznem, hiszen ő és én csak barátok vagyunk, bár… elég erős a gyanúm, hogy belém van zúgva.
- Stiles! – kiáltok fel meglepetten, ám a meglepettség mellett egy kis harag is vegyül a hangomba. – Remek. Most mehetek vissza haza, hogy átöltözzek. – csóválom meg a fejem és szemügyre veszem a ruhám. – Igaz, hogy kávéval akartam indítani a napom, na de… nem így. – húzom el a szám fintorogva, de rögtön mosolyt csal az arcomra, ahogy hadarni kezd. Igen… ez is jellemző rá. – Semmi baj. De… a legkevesebb, hogy hazakísérsz és megvárod, amíg átveszek egy másik ruhát. Semmi kedvem egyedül visszamenni. – a mellettünk lévő asztalról elveszek egy szalvétát, hogy letöröljem a kávét, ami a bőrömre folyt.

folytatás.

Tárgy: Re: Starbucks Szer. Aug. 21, 2013 6:29 am

to Lydia

- Ááá! - ordítok fel, és fájdalmasan nyöszörögni kezdek.
Ekkora balekot. Mégis ki tartja közvetlenül a feje mellett a telefonját, méghozzá maximum hangerővel? Egy olyan ember, aki álmából felkeltve is kész arra, hogy fegyverekkel felszerelkezve (értsd: cipőkanál vagy baseball ütő), készenlétben elrohanjon akár a világ másik végére is, megmenteni a vár tornyába zárt eperszőke királylányt. Mármint, Lydiát egy vérfarkastól, kanimától, csillámpónitól, vérnyúltól, meg minden izétől. A fejemet dörzsölgetve feltápászkodom, és még mindig nem hiszem el, hogy egy csengőhang képes volt lezúgatni az ágyamról. A telefon már elhallgatott. Az ablakban próbálom megnézni, szereztem-e nyílt sebet. Még csak az kéne, a hajam fele vöröslene a vértől. Akkor inkább befestem pirosra. Akkor menne is a lacrosse-mezemhez. Vajon Lydia értékelné az új stílusomat?
Csörr. Csörr. Csörr.
- Jól van már! - kurjantom. A mobilomnak. Jó ég. Gyorsan felveszem. - MI VAN? Ja, öö, szia, apa.. Nem, jól vagyok... Mi? Most? Rögtön? Nem. Nem, apa, nem! De... Jó, megyek.
Mi vagyok én, gyakornok? Megint én szállítom a kávét a rendőrségnek. És még csak nem is valami egészséges lét kérnek. Kávé. Apa nem érti meg, hogy ideje lenne ráállni a fitt-témára. Kondizás, gyógyfürdő, saláták, víz... Egyszerűen nem fogja fel. A púpot dörzsölgetem, melyet nemrég fedeztem fel valahol a hajam alatt, majd felkapok a földről egy-két ruhadarabot, és magamra aggatom egy gyors mosakodás után. A dzsipbe pattanok, és elfurikázom a Starbucks-ig. Nem, nem mehetek más, egyszerű, olcsó kávézóba, hiszen nekem a varázslatos, rendkívüli, természetellenesen jó kávét kell beszereznem. Apának persze minden megfelel, csak legyen benne elég koffein, de azt hiszem, valamelyik kollégája nagyon odavan azért, hogy kedvére villogtathatja a zöld logót. Mindegy, végül is kellenek a világba a feltűnési viszketegségesek is, bár néha jobb lenne nélkülük. Komótosan kikerülök egy-két kifelé haladó üzletembert, majd a kígyózó sor végére állok. Tikk, takk. „Röpke” tíz perc múlva már a pulton könyökölök.
- Egy tejeskávét, egy eszpresszót, és két jegeskávét. Elvitelre, kevés koffeinnel – diktálom a reggel lefirkantott listáról.
Az eladó kedvtelenül összedobja a rendelést, majd egy négyes pohártartóban a kezembe nyomja, és sürgetve elküld. „Mindenkinek mindennel baja van?” stílusban megcsóválom a fejem, majd elindulok a kijárat felé. Akaratlanul bele kell néznem a műanyag fedő alá, nehogy valami mást vigyek el. Fejem a poharak és a lista közt kapkodom, nem akarom, hogy apa ideges legyen. Az orvos időnkénti magas vérnyomást állapított meg, de ő csak vállát vonogatja. Ha odabenn valami fontos ügyön dolgoznak, én pedig rossz kávét adok neki, annak nem hiszem, hogy túl sok előnye lenne. Se neki, se nekem.
Egy női hang, és egy „közlekedési akadály” ragad meg, és húz ki a gondolat-tengeremből, az eperszőke tincseket pedig azonnal felismerem.
- Lydia! – köszöntöm meglepetten, tekintetem pedig a pólójára vándorol. – Ó – esik le, hogy az egyik pohár tartalmát rálöttyentettem. – Bocsánat, Lydia, én nem akartam, véletlen volt! – kezdek ész nélkül hadarni, de közben nem tudom nem észrevenni, hogy milyen csinos ma.

468 szó | ez van rajtam | nagyon ratyi, bocsánat :S

Tárgy: Starbucks Szer. Aug. 21, 2013 3:09 am