Jackson + Marguerite

Mindent alárendeltem a bosszúvágynak és ez rossz... nagyon rossz. Nem hagyhatom, hogy a dühöm elhomályosítsa az ítélőképességemet. Vakon rohanni a vesztembe... ez lenne a lehető legnagyobb ostobaság. Meg kell ölnöm Deucaliont! Muszáj! Lehet, hogy apám volt a kéz, mely lesújtott és szilánkokra zúzott mindent, mi fontos volt számomra, de nélküle sosem vetemedett volna ilyesmire. Néha vannak pillanatok, amikor gyerekes kétségbeeséssel próbálom győzködni magam róla, hogy ez az egész csak egy rossz álom. Fel akarok ébredni! Mindennél jobban vágyom rá, hogy kinyithassam a szemem és kiderüljön, hogy mindez meg sem történt. Csakhogy nem áltathatom magamat. Tisztában vagyok vele, hogy mi a valóság. Annak a borzalmas napnak a képei kitörölhetetlenül az elmémbe égtek. Nem tudnám elfelejteni... Láttam, ahogy a tulajdon apám végzett mindenkivel, aki drága volt a számomra. Szétzúzta a falkánk, darabokra törte a családunk. Miért? Hogyan lehetett rá képes? Újra és újra csak ez a kérdés. Az őrület pedig mintha folyamatosan környékezne. Muszáj valamivel lekötnöm magam. A bosszúvágy segít. Célt ad nekem. Okot arra, hogy miért kell még ebben a világban maradnom. Sosem akartam alfává válni. Nem vonzott az erő. Csakis azért végeztem apámmal, mert... mert... meg kellett fizetnie a tetteiért! Azonban nem nyugodhatok. Igaz, hogy az ő keze volt, mi halált osztott, de Deucalion vette rá. Neki is el kell pusztulnia! Muszáj! Mintha már semmi más nem motiválna, csupán ezek a gondolatok. Ijesztően üressé vált az életem. Egyedül vagyok, még falkám sincsen. Szükségem lenne rá. Azt hiszem nem ártana, ha állna mellettem valaki, mikor... szembe kerülök a gyűlölt alfával. De egyszerűen nem tehetem meg... nem keverhetek bele ártatlanokat ebbe a csatába, melynek végén rám valószínűleg a halál vár. Nincsenek illúzióim. Tisztában vagyok vele, hogy Deucalion mennyire erős. Talán nekem sincs esélyem vele szemben. Akkor egy bétának mégis hogyan lehetne? Nem haraphatok farkassá minden szembejövőt pusztán azért, mert társaságra vágyom. Vagy mégis? Hosszú órák óta merengek már ezen, méghozzá nem is először. Hajt előre a düh és a harag. Semmi mást nem szeretnék, mint a kezeimen látni Deucalion vérét. A szemébe akarok nézni, mikor abból eltűnik a fény. Ki akarom tépni a szívét! Meg kell fizetnie! Fizetnie kell! Minden... minden csakis az ő hibájából történt!
Dühösen túrok bele a hajamba. Észnél kell lennem, különben még azelőtt meghalok, hogy elértem volna a célom. Nem riaszt a vég lehetősége. Számítok rá, hogy így történik majd. Mindössze... szeretném, ha Deucalion is velem pusztulna. Tudom jól, hogy anyám sosem tartotta helyesnek az ilyesmit, de... őt már olyan régen elveszítettem. Azt hiszem, ha megélte volna, hogy mit művelt az apám... ő is hasonlóan vélekedne, mint én. Vajon... ha akkor még velünk lett volna... vajon képes lett volna rá, hogy megakadályozza azt a borzalmas mészárlást? Lehet, hogy én vagyok még mindig túlságosan naiv, de úgy láttam, hogy a szüleim... mindig szerették egymást. Talán apám tetteiben az is közrejátszott, hogy elveszítette őt. Ezen felesleges gondolkodnom. Kérdések, melyekre már sosem kaphatok választ. Csak gyötröm magam. Mégsem vagyok rá képes, hogy elszakadjak a múlttól. Eltéphetetlen láncok... a béklyók túlságosan is erősen szorítanak. Magányos sétám során újra és újra elkalandoznak a gondolataim. Tervezgetek. Próbálom kitalálni, hogy mi legyen a következő lépésem. Vajon tényleg Derek Hale vonzotta ide az Alfa falkát? Vagy más ok is rejlik a háttérben? Nem hiszem, hogy Deucalion könnyen kiismerhető személy. Valószínűleg nem terítette ki még minden lapját. Ismeretlen utcák, idegen emberek. Nem rég érkeztem meg Beacon Hillsbe és még nem volt rá időm, hogy megszokjam a várost. Ez igazság szerint nem is szükséges. Csakis Deucalion miatt jöttem ide. A világ végére követtem volna azt az átkozottat. Valamiért teljesen biztos vagyok benne, hogy itt fog lezárolni ez a történet. Érzem. Vagy ő hal meg, vagy én. Egyikünknek muszáj. Nem fogok meghátrálni. Nem menekülök el. Már elhatároztam magamat. Felvállaltam minden kockázatot és veszélyt, ami a hadjáratommal jár. Nem félek. Azt hiszem, azon már régen túlvagyok. Fásult, hideg, üres... ilyenné váltam. Lehet, hogy nem kellett volna túlélnem apám támadását. Sokkal jobb lenne, ha már mindennek... egyszerűen csak vége lenne. De nem! Nem vágyhatom a halálra. Addig nem, amíg még... feladatom van itt. Deucalion... rávette apámat, hogy végezzen a falkájával, ám engem is megváltoztatott. Gyilkossá tett. Elvettem a saját apám életét és még mindig nem bántam meg. Nem volt tiszta küzdelem, de nem is az volt a célom. Meg kellett fizetnie... Meg kellett fizetnie mindenért! Sosem leszek képes elfeledni a vérengzését. Olyan egyszerűen tépte fel a torkokat... hasította fel a mellkasokat. Nem volt menekvés. Csak én... én éltem túl.
A bétával való találkozás nem okoz meglepetést. Tudom, hogy sok farkas van a városban... számítok rá, hogy bármelyik pillanatban az utamba akadhat egy példány. Őt valószínűleg óvatosságra készteti felbukkanásom. Honnan is tudhatná, hogy milyen célok vezérelnek? Akár... a vesztére is törhetnék. Persze nekem nincsenek ilyen szándékaim, de az alfa falka... nos, ők már egészen más kategóriába tartoznak. Tűnődve mérem végig az ismeretlen farkast. Harcias. Komolyan képes lenne szembeszállni velem? Nos... ez mindenképpen bátorságra vall. Vagy éppen őrületre. Nem hiheti, hogy lenne esélye. Mondjuk az igaz, hogy a látszat... némiképp megtévesztő. Bár ha pusztán azért lebecsül, mert nő vagyok... talán tényleg megérdemelne egy kis leckét. Szerencséje, hogy nem Kalival futott össze. Hasonló hozzáállással vele szemben tényleg... nem húzná túlságosan sokáig. De én nem harcolni akarok. Vele nem.
- Nyugalom – húzom mosolyra a számat. - Ha ártani akarnék neked, semmit sem tehetnél ellene – félrebiccentem a fejem és tovább tanulmányozom. Közben szemeim néhány pillanatra vörösen villannak fel, csak hogy adjak némi nyomatékot a szavaimnak.- Kérhetném, hogy tegezz? Szerintem nem sokkal vagyok idősebb nálad. Maximum egy vagy két évvel. Kérlek... hagyjuk el a magázódást – ismétlem meg kérésemet és teljesen figyelmen kívül hagyom azt az apróságot, hogy én ezt már meg is tettem. Fogalmam sincs róla, hogy pontosan mi zajlik a városban, némi információ pedig... igazán hasznosnak bizonyulhatna a későbbiekben. Ha ez a fiú véletlenül tényleg Derek Hale sleppjébe tartozik, talán... talán tudna nekem néhány érdekes dolgot mondani. Kérdés, hogy... rávehető-e vajon a csevegésre? Alapvetően nem vagyok erőszakos vérfarkas. Legalábbis nem tartom annak magamat. A bennem tomboló düh és harag egyetlen személyre irányul. Ám ha az ő legyőzése a tét... hozhatok... áldozatokat.
Igen, azok sajnálatos módon néha elkerülhetetlenek. Én mégis örülnék neki, ha anélkül végezhetnék Deucalionnal, hogy másokat is... belekevernék. Szerezhetnék magamnak bétákat. Akár ágyútöltelék, akár... figyelemelterelés gyanánt, de nem vágyom rá, hogy az én céljaim miatt ártatlanoknak kelljen elpusztulniuk. Ez az én hadjáratom. Ha én belepusztulok... hát legyen. De olyanok vére ne hulljon, akiknek semmi köze ehhez az egészhez. Tartanom kell magam az elhatározásomhoz, csak... csak... olyan nehéz! Tudom, hogy mit akarok. Véghez is tudom majd vinni?
- Lazíts! – szólok rá a bétára. - Nem harcolni akarok. Még csak nem is az alfa falkával jöttem a városba, bár... nem tagadom, hogy van némi közük hozzá, hogy... most én is itt vagyok. Sajnálatos módon eléggé... el vagyok tévedve. Nincs kedved eljátszani a hős lovagot és megmenteni a bajba jutott lányt? – kuncogni kezdek, miközben megcsóválom a fejem. - Fordítsuk komolyra a szót. Derek Hale-hez tartozol? Vagy... legalább ismered? – Előbb vagy utóbb mindenképpen össze kell futnom azzal a hímmel és... fogalmam sincs róla, hogy mire számíthatok. Csupán pletykákat hallottam róla, azokra pedig nem fogok alapozni. Annyira nem vagyok ostoba. - Ami pedig a kérdésedet illeti... nos... nem ártana, ha félnél tőlem. De mivel most csak beszélgetünk és nem harcolunk úgy hiszem... ez igazából lényegtelen is. Egyelőre legalábbis mindenképpen.

Az utcákon sétálva a szokásos témákon járatom az eszem. Mostanság nem tud más érdekelni, csak az, hogy az az alfa akarta-e, hogy egyáltalán a falkájába menjek, és, ha igen, jó ötlet lenne-e. Ezen kívül pedig, hogy milyen hülye voltam, amikor kinyírtam a csapattársamat, csak, mert azt kérte. Pedig, szót se kellett volna neki fogadnom, mivel, nem a saját alfám. Hogyha Derek mondta volna, akkor meg kellett volna tennem, hogy bebizonyítsam, hogy helyem van a falkájában, de egy idegennek, szerintem nem kell semmit bizonyítanom. Gondoljon, amit akar. De, most kiderült, hogy képes vagyok kérésre ölni, akkor is, hogyha teljesen idegen a hapsi. Ezek után én is kérdőre vonom, hogy van-e helyem akármilyen falkában is, és nem omegaként kéne járnom az erdőt, hogy egy vadász íja segítségével induljak el az alagút végén kigyúló fény felé. Milyen "szép" halál is lenne, nem de? Nyilván örülnének neki páran, de, szerintem azoknak a tábora nagyobb lenne, akik hiányolnának utána. Vagy nem? Na mindegy, a lényeg, hogy egy bizonyos személy sírna utánam, és csak ez számít.
És, az is felötlött a fejemben, hogy, vajon mért van egyre több falka Beacon Hillsben. Hiszen, ez olyan kis nyugodt városka... volt... valamikor biztos. De, hogy most nem, az száz százalék. Szinte minden sarkon összefutunk egy farkassal, aki vagy béta, és a mi falkánkból származik, vagy máséból. Esetleg omega, aki minden egyes embertől retteg, akit meglát, mivel feltételezi, hogy vadász. Pedig, mindenki csak Argentéket ismeri, és, szerintem legalább minden farkas látta már őket. És akkor, most itt vannak az újdonsült alfák, akik vagy a falkájukkal jöttek ide, vagy pedig a külön célra kifejlesztett alfa falkával, akik minden áron át akarják rángatni magukhoz Dereket. Hát, szerintem nem fog nekik összejönni, hiszen ahhoz minden bétát ki kéne irtani, hogy végül megtörjön, és amellett döntsön, hogy átmenjen. Bár, merem feltételezni, hogy akkor is inkább a halált választaná, mintsem, hogy átálljon egy olyan falkába, akik minden egyes pillanatban vért ontanak, csak elég velük összefutni. Hát, hogyha engem kérdeznek, inkább az átállást választanám. Talán, akkor meghallgatnák az én véleményemet, és nem kéne azért harcolnom, hogy legalább egyszer meghallgassanak.
Miután leesik, hogy egy eléggé kihalt sikátorban találom magamat, elgondolkozok rajta, hogy most mi tévő legyek, majd megrántom a vállamat, és levágom magamat a földre. A kezemet a térdemen támasztom, majd a fejemet a falnak döntöm, és az eget kezdem vizslatni. Nos, szerintem itt az ember igazán el tud mélyedni a gondolataiban, hiszen egy kocsit se lehet hallani, és semmi nem zavar meg abban, hogy az eszemet jártassam egy témán, amiket előbb elemeztem. De most, leginkább az böki a csőrömet, hogy vajon az alfa falka mikor adja fel, és mennek vissza az eredeti helyükre, hiszen, Dereket nem fogják meggyőzni a váltásról. Bár, szerintem élvezik azt, hogyha faggathatják a bétákat,t hogy hol találják meg. Legtöbb esetben igaz, hogy nincs erre szükség, de volt már rá hasonló eset. És volt, aki meg is mondta nekik...
A gondolatmenetemet lépések zaja zavarja meg. Érdeklődve a hang irányába pillantok, és egy nőt látok meg, ki megáll előttem, és alaposabban szemügyre vesz. Felvont szemöldökkel én is így teszek, majd amikor megszólal, halványan elmosolyodok. Nos, nekem ezek szerint egy alfával van dolgom. Remek... ki tudja, lehet, hogy az alfa falka egyik tagja, de az is előfordulhat, hogy egy egyedülálló személy, aki vagy egy magában, de elfordulhat, hogy a falkájával jött ide, ebbe a nyugodt kis városkában... ahol minden héten több haláleset van.
- Remélem valami olyat is tud közölni, amire nem jöttem már rá egy magam. -felelem pimasz mosollyal az arcomon. - Nem, nagyon is jól gondolja... -válaszolok megrántva a vállamat. Talán jobb is lenne, hogyha omega lennék... akkor lehet, hogy nem kéne minden egyes alfától a falra másznom, és akkor, talán nem hódolnék be az összesnek. És nem nyírnék ki ártatlan embereket, akik éppen egy lacrosse edzésre készülődnek. Vagy lehet, hogy pont akkor történne hasonló? Esetleg többször is? Fent áll ennek a veszélye is. Hiszen, még, tudtommal nem jutott el Derekhez a hír, és félő, hogy majd úgy gondolja, hogy nem vagyok ott jó helyen. Bár mondjuk, nem sírnék utána napokig, hogy vegyen vissza. Keresnék másik falkát, ahol szívesebben látnak, és nem vetnek meg azért, mivel akadt egy ilyen incidensem.
Amikor legközelebb megszólal, csak, valamiféle halk, nevetés szerű hangot hallatok, majd a földre terelem a tekintetemet.
- Félnem kéne magától? Mivel hát... eddig nem mondott, vagy cselekedett olyasmit, ami miatt félnem kéne... pont magától.- felelem gúnyos mosollyal az arcomon. Igen, lehetséges, hogy egy alfával állok... vagyis ülök szemben, de az még nem azt jelenti, hogy féljek is tőle. Hogyha valami bitang állat lenne, akkor még azt mondanám, hogy oké... de most, hogy egy nő az "ellenfelem", kétlem, hogy történne ilyesmi.

Jackson + Marguerite

Nem tudom, képes leszek-e valaha elfelejteni azokat az emlékeket. Olyan, mintha a képek... beleégtek volna az agyamba. Kitörölhetetlenül. Fájdalmasan. Élesen. Sosem hittem volna apámról, hogy... képes azt tenni. Valóban ennyit számított volna a hatalom? Hogyan... hogyan mehetett bele, hogy... hogy... csak úgy... megszabadul tőlünk? Ennyire csatlakozni akart az alfa falkához? Vagy... egyszerűen csak megijedt Deucaliontól és... a saját életét féltette csupán? Egyetlen apának sem lenne szabad a gyermekei ellen tenni, ő... pedig habozás nélkül végzett rajtam kívül minden családtagjával. Szétszaggatta a falkánkat. Belülről. Azóta sem tudok szabadulni a gondolattól, hogy talán megmenthettem volna őket. Jobbnak, erősebbnek kellett volna lennem. Tudnom kellett volna, hogy mire készül. De... mégis honnan jöhettem volna rá? Tudom, hogy... az ilyen elmélkedésekkel csak önmagamat kínzom. Megöltem őt. Bosszút álltam. Elvettem tőle az erőt, de... valahogy nem érdekel, hogy most már alfa vagyok. Ez sosem volt célom. Amíg meg nem történt... nos, azelőtt egyszer sem jutott eszembe, hogy ilyen hamar válok majd azzá. Most is... ezer örömmel lemondanék minderről, ha legalább még egyszer megölelhetném a húgaimat. Olyan kicsit voltak még... és... és... semmit sem tehettem, hogy megmentsem az életüket! Túl gyenge voltam! Túlságosan is... naiv.
Tehetetlen sóhaj szakad ki belőlem. Arcomra keserű, halovány félmosoly kúszik, miközben beletúrok a hajamba. Átfuttatom ujjaim között a szőke tincseket... egyszerű pótcselekvés csupán. A késztetés, hogy... csináljak valamit. De mi értelme van még... bárminek is? A bosszú! Ez megmaradt nekem. Semmi más nem motivál ám ez még hajt előre. Sosem adhatom fel. Nem torpanhatok meg! Nem lesz megingás... nem lesznek kétségek. Bármi lesz is az ára, meg fogom ölni Deucaliont. Lehet, hogy apám keze volt az, ami lesújtott, de ha az a szörnyeteg nem jelenik meg, minderre sosem került volna sor. Meg kell akadályoznom, hogy megismétlődhessen ez a tragédia. Ha rajtam múlik, több életet nem fog tönkretenni. Most itt a tökéletes alkalom... sikerült rájönnöm, hogy ki a következő célpontja. Mondjuk... ez is kétséges. Valóban csakis Derek Hale miatt jött ebbe a városba az alfa falka? Ez túlságosan is egyszerűnek tűnik. Igazság szerint engem persze nem érdekelnek a Deucaliont mozgató okok... a fontos az, hogy végezhessek vele. Semmi más nem érdekel. Tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg nem élem majd túl azt a küzdelmet, de... ez már régen nem érdekel. Mindent megteszek a cél érdekében. Apámat sem tisztességesen győztem le. Talán szégyenkeznem kellene emiatt, de... nem kockáztathattam, hogy a végén ő vegye el az életem, ne pedig én az övét. Deucalion sokkal halálosabb ellenfél, mint az apám. Ráadásul ott van vele az alfákból álló falka. Bár talán széthullanak, ha sikerül levágni a fejet... Igen. Persze most felesleges ezen töprengeni. Egyelőre nem jutottam a közelébe. Meglehet, hogy szövetségesekre is szükségem lenne. Bár nem vonz a lehetőség, hogy majd valaki más hibájából hullanak darabjaira a terveim. Szükségem lenne falkára, de... nem akarok bétákat ilyen veszélybe sodorni. Célponttá tenném őket és valószínűleg... nem is élnék túl mindannyian. Ez várható, hiszen... még én is úgy indulok neki ennek a küzdelemnek, hogy a végén a halálom vár majd. Deucalion nem könnyű ellenfél, mégsem félek szembenézni vele. Mindenképpen le kell győznöm... vagy... vagy... ha nem is sikerülhet, akkor... legalább segítenem kell, hogy más megtehesse. Ennyire vagyok hajlandó engedni. Nyugalom... nyugalom. Nem szabad hagynom, hogy a düh elködösítse az elmémet. Ha ész nélkül ugranék bele egy csatába, mindenképpen... én kerülnék rossz helyzetbe. Észnél kell lennem. Figyelnem kell... minden lépésemet alaposan meg kell terveznem. Fontos a tiszta fej! Nagyon is.
Céltalanul kóborlok a város utcáin. Még nem sikerült igazán megismernem ezt a környéket. Felmérni a terepet... igen, azt hiszem erre mindenképpen kell időt szánnom. Az sem ártana, ha megismerkednék azzal a bizonyos Derek Hale-el. Hallottam már róla pletykákat, ám még mindig nem tudom... mennyi igaz ezekből. Elég erős ahhoz, hogy kiállja a próbát, mely elé minden bizonnyal hamarosan odaállítja majd Deucalion felbukkanása? Nincs rá szükségem, hogy egy öntelt hím megnehezítse a dolgomat. Egyre csak a lehetőségeken töprengek, miközben tovább bóklászom. Igyekszem kerülni a forgalmasabb helyeket. Bár senkit sem ismerek még a környéken de... szeretném elkerülni, hogy... a kelleténél hamarabb vonjam magamra bizonyos nemkívánatos elemek figyelmét. Szeretek meglepetést okozni másoknak. Deucalion valószínűleg nem is emlékszik rám, vagy ha még is... hát akkor sem hiszi, hogy annyira ostoba voltam, hogy csak úgy... követtem. Tisztában vagyok az erejével, mégsem futamodtam meg. Eztán sem fogok.
Az egyik sikátorban megpillantok egy földön üldögélő alakot. Megtorpanok és jó alaposan végigmérem. Halvány mosoly jelenik meg arcomon... hát, úgy fest, hogy később fogom folytatni a töprengést. Ugyanis nem egy egyszerű emberbe sikerült belefutnom. A fiú egy béta. Úgy fest, neki is megvannak a maga problémái. Nem tudom, hogy észrevett-e már... talán még lehetőségem lenne rá, hogy... csak úgy eltűnjek. Elvégre ki tudja, hogy kinek adhatja majd tovább találkozásunk történetét. Ám én valamiért... mégis... inkább csak közelebb sétálok hozzá.
- Manapság veszélyes egyedül bóklászniuk a bétáknak – közlöm vele. Az olyan apróságokra, mint a bemutatkozás, egyáltalán nem pazarolok időt. - Vagy tévedtem és... csak egy omega vagy? – kérdezem, miközben félrebiccentett fejjel tovább tanulmányozom. A környék minden esetre nem megfelelő a... magányos sétákhoz. Persze megértem, hogy... néhányan egyenesen... szeretik, ha magukhoz vonzhatják a veszélyt.
Vajon Derek Hale falkájának egyik tagjába sikerült belebotlanom? Nos... ha már így alakult, nem fog megártani, ha informálódom egy kicsit. Bár az könnyen lehet, hogy nem akar majd... válaszolni a kérdéseimre. Elvégre én csak egy idegen alfa vagyok. Akár még azt is hiheti, hogy... Deucalion társaságában érkeztem ide. Mondjuk nem vagyok biztos benne, hogy a városiak már tudnak az alfa falkáról. Azt hiszem... nem árt, ha ennek... utánanézek.
- Nem kell félned – teszem hozzá mosolyogva. - Nem szoktam harapni... csak ha kérik. – Karjaimat összefonom a mellkasomon. - Bár általában akkor is... alaposan megfontolom, méltó-e a társaságomra a másik. – Kíváncsi lennék rá, hogy vajon... milyen gondolatok futnak át ezekben a pillanatokban a fején. Inkább annak higgyen, aminek mutatni próbálom magam... Minden mást, a gyászt és a fájdalmat jó alaposan elrejtettem a magam köré vont fal mögé. Nem szabad, hogy az ellenségeim tudomására juthasson... mi tesz engem gyengévé. A provokáció amúgy is... mindig hozzám tartozott. Túlságosan is nehéz lenne visszafognom magam, tehát... általában inkább csak... nos, nem is próbálkozom vele. Vagyok, amilyen vagyok. Nem akarok megváltozni. Már nem kell.

Nagyot sóhajtva hagyom el a házat. Mit ne mondjak, most igazán jól esne egy kis friss levegő, de a házban lévő nem felel meg az én elvárásaimnak. Bár nem mondhatom, hogy a szmogos levegő annyira jó lenne, de azért egy fokkal mégis csak jobb. Így, zsebre vágott kézzel indulok el a fene tudja, hogy merre. Mostanság egyre többet mászkálok csak úgy, hogy kiszellőztessem a fejemet. Hát igen a kanimás dolog óta egyre nyugtalanabb vagyok, és ezt általában úgy tudom csökkenteni, hogyha mászkálok egy kicsit majd este körül úgy döntök, hogy hazavonszolom magam. Ebből adódóan érdekes délutánjaim szoktak lenni, mit ne mondjak. Vagy séta a belvárosban, de, néha még az erdő is szóba jöhet, hol általában mindig összefutok valakivel. Volt már vadász, de más farkas is. Olyan, akit ismerek, és olyan, akit nem. Hát, most néhány alfa úgy döntött, hogy igazán jó lenne vándorolni egy kicsit, és itt kötöttek le, ezzel magukkal hozva pár falkatagot, vagy az összeset. Úgyhogy, manapság igazán nem kéne meglepődnöm azon, hogyha ismeretlen vérengzőkkel futok össze. Szinte mindennapos folyamat. Futottam már bele alfába is, akik nem kíméltek, de sikerült megszabadulnom tőlük. Néhányan a holtamat akarták, de volt olyan, aki a falkájába akart állítani. Hát, nem mondom, erősen elgondolkoztam a dolgon, mivel a mi kis nyolc tagú falkánk nem éppen az erősségéről híres. És, még mindig ott van a fejemben, hogy talán mégis jobban járnék azzal, hogyha átállnék Dexter falkájába. Ki tudja, lehet, hogy jóval erősebbek, mint mi, és az életben maradás is könnyebben menne. Természetesen, még mindig ott van az alfa falka, aki minden áron a saját oldalára próbálja meg átállítani Dereket, és, szerintem ez a többi ittenit is fenyegeti. Beleérte Dextert is, aki most éppen toborzóban van, ezért is fordult ami nap hozzám, reménykedve, hogy megmutatva az ép elmémet átálljak hozzá. Vajon a többséggel is ezt tervezte? A többi bétával, aki a falkában van? Fogalmam sincs, de, hogy velem igen, az biztos. És, hogyha engednék a csábításnak, talán ott többet is tanulhatnék, mint itt. Azt már megtanultam, hogy hogy maradjak életben, de több "kiképzésben" nem részesültem. Pedig hát, szerintem még van mit tanulnom, mivel akkora nagy farkasnak nem nevezhetném magam. Amúgy is, hogyha egy béta összeverekszik egy alfával, némi esélye van arra, hogy nyerjen. És nekem mennyi lenne? Fogalmam sincs, de, szerintem két perc múlva már holtan feküdnék, az alfa meg jókat röhögne rajtam. Elég reálisnak tűnik az elmélet, nem?
Idő közben, mikor felpillantok a gondolataimból, és megállapítom, hogy egy igen csak kihalt sikátorban vagyok. Mindenhol szemét és kosz. Na mindegy, szerintem arra tökéletes, hogy az ember átmenjen rajta. Vagy, netalán tán találjon egy tiszta pontot, ahova leülhet, és gondolataiba süllyedve meredjen maga elé, és amikor úgy érzi, hogy eleget tett az elvárásainak, hazamenjen. És, most én is ezt fogom tenni... egy kevésbé koszos helyre levágom magam, majd a térdemre vetett kezekkel meredek az ég felé, és továbbra is a falkaváltáson járatom az eszem.