Isabella & Jackson

Amikor megpillantom a hang forrását, és kicsivel később az íját nekem szegezi, halványan mosolyogva lépek ki a biztonságot nyújtó fa mögül. Igaz, hogy most se érzem magam túlzottan fenyegetve, na de, azért lássuk be, az újonc vadászok szeretik beavatni magukat a nagyok közé. És ahhoz, természetesen ki kell iktatnia egy farkast, hogy azután elismerő pillantásokat válthasson a többi társával. Persze az a legjobb, hogyha egy elismert farkast öl meg, mint például egy alfát, netalán tán az alfa falkából, de egy béta is megteszi, aki a suliban tett nagy benyomást. És ez, például én lennék, mivel én állok vele szembe, és nézek farkasszemet az íjjal. Meg is említem neki, hogy ez éppenséggel nem az én szájízemre találták ki, de, természetesen nem tetszett neki az ötlet, hogy engedje le a fegyverét. Hiszen, mért is tetszene neki? Biztos nagyobb biztonságban érzi úgy magát, hogy akármilyen bizalmatlan lépéssel megközelítem, ő a szívembe lőheti a farkasölő mártott nyilat. Mivel, ugye a vadászok nem veszik fél vállról a dolgot, mivel tudják, hogy nem éppen lehet minket egy szimpla nyíllal megölni. Na jó, hatásos, hiszen ezüstből van, de még nagyobb a garancia, hogyha átitatják a méreggel. Minden esetre én se vele, se anélkül nem szeretnék távozni
- Persze, csak is... hiszen annyira érzékeny lélek vagyok, hogy ennyi miatt sírva fogok elrohanni. -felelem gúnyos mosollyal az arcomon. Na, nem száz százalék, hogy vele túlzottan jól ki fogok jönni. Ahogy észrevettem, mind ketten igazán makacsok vagyunk, nem igen engedünk a véleményünkből, és szeretünk másokat "megbántani". Komolyan mondom, elgondolkozok azon, hogy nem-e a rokonom. Mivel, ugye nem igen ismerem a vérbeli rokonaimat, csak a nevelő szüleimét. Igaz, hogy ők oda meg vissza vannak értem, hiszen kis korom óta minden családi összejövetelen ott vagyok. Én nem igen rajongok értük, nem is nagyon bírom a társaságukat, de jó gyerekhez híven mindig ott kell ülnöm, és hallgatnom, hogy már megint mennyit nőttem, hogy megy az iskola, hogy állok a lányokkal, stb. Igaz, hogy már egy ideje egy millimétert nem nőttem, a sulis jegyeim már egy jó ideje változatlanok, de még azt is tudják, hogy nekem csak is Lydia van. De, mivel már igazán szenilisek, ezt minden egyes alkalommal megkérdezik. Nekem meg már jól bevált szövegem van erre, amit gyorsan elregélek, és kivonom magam a forgalomból.
- Hát épp ez az. Úgyhogy neked is jobb lenne, hogyha visszafognád magad, és a gyilkos hajlamaidat nem rajtam élnéd ki. -válaszolom szintén gúnyosan vigyorogva. De, eltekintve ettől, a mondandóm halál komolya volt. Mivel, ahogy már említettem, nem éppen most akarom feldobni a talpam, van még éppen elég elintézni valóm. Majd utána, amikor már meguntam az életem, akkor szólok neki, vagy valamelyik vadásznak, és kinyírhatnak, de még nem igen szándékozok ilyen kéréssel hozzájuk fordulni. Várják ki a sorukat, addig csillapítsák le magukat, és a fegyvereket is. Vagy keressenek omegákat, hiszen, rájuk már senki se kíváncsi. De, akik falkában vannak, azoktól még elvárják, hogy teljesítsék a rájuk aggatott feladatokat.
- Köszönöm, hogy megérdemeltem ezt a címet... -felelem vigyorogva. Végül is, nem vagyok annyira rossz hatással az emberekre. Annyira mégse rossz eredmény, mint ahogy gondoltam. Na jó, azért a suliban a stréberek azért utálnak, mivel hasonló életmódot akarnak folytatni, mint én. Tájékoztathatom őket, hogy nem fog ilyesmi történni. Meg amúgy is, nem lenne túlzottan jó, hogyha minden folyosón egy olyasmi ember rohangálna, mint én. Legalábbis, nekem nem tetszene, a csajok pedig kedvükre válogathatnának.
- Jackson. De merem feltételezni, hogy ezt eddig is tudtad. -válaszolom. Mért van az, hogy minden vadász kijön egymással? Komolyan mondom, bandáznak, és úgy választanak maguknak prédát. Remek... így már félő, hogy minden egyes alkalommal valamiféle gengelésbe fogok belerohanni.
- Igen... javasolnám, hogy felejtsünk el mindenféle érintkezést. -felelem bólogatva. Nos, amúgy se volt tervbe véve, hogy minden egyes pillanatban érintgetni fogom, és ő is engem, de így, hogy minden porcikáján farkas ölő van -merem feltételezni, hogy még a vérében is az csörgedezik-, már még inkább nemleges választ hallatnék.

Isabella & Jackson

Amikor, nem messze tőlem lépéseket, és íjból származó zajokat hallok, összevont szemöldökkel közelítem meg a terepet. Hát, ha szerencsém van, akkor kifogok egy vadászt, viszont, hogyha nem, és csak egy amatőr "íjász" próbálkozik, akkor iszonyat nagy szerencsém van. De így, hogy végül megpillantom, hogy kinek az íjából származik a zaj, már kevésbé tartom olyan biztatónak a helyzetet. Nos, ő is egy újdonsült vadász, aki, hogy minden erejét bevetve tudjon az én fajtámra lövöldözni, gyakorolja a célzást. És akkor most jön az a része, amikor ki kéne derítenem, hogy az amatőr fajtából származik-e, vagy már mesterszerűen űzi azt, amit. Mindig is tudtam, hogy itt nem csak Argentéktől származó vadászok vannak, de még nem igen volt szerencsém egy másikkal találkozni. Hiszen, abból a famíliából már mindenki tudja, hogy nem azért vagyunk, hogy az egész világot a hatalmunk alá gyűrjünk. Hanem, inkább azt a csoportot erősítik, akik megvédik az Allison nagyapja féléktől az emberek seggét. Ezek után igazán örülhetnének, hogy még mindig élnek, és nem kéne minden pillanatban azt feltételeznünk, hogy egy vadásszal állunk szemben. Ami, a mostani esetben nyilvánvaló. És, amint már említettem, ő nem ismerős vadász, de biztos tud a kilétemről. Hogy ne tudna... úgyhogy most, elméletileg fognom kéne a sátorfámat, és igazán messze kerülnöm a csajtól. De, nem hagyja a büszkeségem, és, még egy ok van. Hogy felfigyelt rám, ezért az íjat maga előtt szorongatva közelíti meg a helyszínt, ahol éppenséggel állok. Ezért, a fának dőlve próbálom magam "álcázni", de, amikor megszólal, halvány mosollyal az arcomon lépek ki mögüle. Fel is hívom arra figyelmét, hogy örülnék, hogyha nem szegezné közvetlen nekem a fegyvert, de nem éppen nyeri el a kérésem a tetszését.
- Maradjunk annyiban, hogy nem változok "hibbant szörnyé". Már csak a te szavaiddal élve... -felelem felvont szemöldökkel. Mért feltételezi mindenki azt, hogy a vérfarkasok "szörnyetegek"? Bár, merem feltételezni, hogy még a kígyó énemre gondolt, a szörny alatt. Ami, nem mellesleg igaz is lenne. De, azért nem illik elfelejteni, hogy az a lény én voltam, csak egy kicsit... furcsa kinézetben. És, nem én irányítottam, hanem a mesterem. De attól még, valahol mélyen én voltam, és nem más.
- Nos, annyit levágtam, hogy egy vadász vagy, aki minden áron le akar gyalulni. De, azon kívül nem... fogalmam sincs, hogy ki vagy. -válaszolom megrántva a vállamat. Amikor pár lépést tesz hátra felé, én közelebb lépek hozzá. Alig választ el egy méter a nyíl végétől, de még így se érzem magam túlságosan megfenyegetve. Hiszen, nem tűnik valami tapasztalt vadásznak, egy szóval, nagyon nem úgy néz ki, mintha ölt már volna vérfarkast.
- Tudod... nem éppen kedves, hogy úgy állítasz be, mint valami kényszeres öldöklőt. Vannak ilyenek is, de, tudod olyanokkal is össze lehet futni, akik normálisak, és tudnak emberien viselkedni. -válaszolom meg a kérdését. Pontosabban nem adtam rá választ, hiszen teljesen mással álltam elő, de, szerintem ki lehetett venni belőle azt, hogy nem akarok végezni vele. És, ezért talán ő is megtudja hozni azt a döntést, hogy nem döfi belém azt a nyilat.

Isabella & Jackson

Hosszasra sikeredett gondolatmenetemből az ébreszt föl, amikor megpillantom, hogy hol is vagyok. Az erdőtől nem messze lévő, kicsi, igen elhagyatott ösvényen. Nem is gondolkozok tovább, hogy maradjak-e, vagy menjek. Egyértelmű az, hogy ezen a helyen maradok. Hiszen, amint már említettem, elhagyatott, így nem éppen valószínű, hogy akárki is erre jár. Hogyha meg mégis, akkor az az illető vagy farkas, vagy vadász lesz. Mindkettővel el tudok bánni, feltéve, hogyha az a bizonyos vérengző vadállat béta, esetleg omega, de semmiféleképp nem alfa. Akkor már igazán nehéz lenne a helyzet, de az élni akarásomnak köszönhetően, talán nem patkolnék el. A vadászok esetében pedig abban kéne reménykednem, hogy az imént említett ember nem profi szinten űzi azt, amit. Például, de egy Allison, vagy egy apja szintűvel fussak össze. Vannak kevésbé sikeres vadászok, akik csak megakarják félemlíteni a vadat, de nem sikerül nekik. És vannak, akik el is tudják ejteni. Nos, az imént említett személyek pedig ezek közé tartoznak. Bár, meggyőződésem, hogy az Argent famíliából nem törne senki az éltemre, hiszen tisztában vannak azzal, hogy ki vagyok, és nem feltétlen jelentek rájuk nagy veszélyt. Láttak már farkasként, és kanima ként is. Amikor farkas voltam, nem szándékoztam az életükre törni. Igaz, hogy a kígyó énemben se feltett szándékom volt az, hogy megfosszam őket az életüktől, de azért az mégis másabb volt. Hiszen, farkasként tudom, hogy mit csinálok, hiszen az emberi ösztöneim irányítják az állatot, és fel tudják ismerni az embereket. De amikor pikkelyes voltam, na akkor már, szinte semmire nem emlékeztem. Még azt, se hogy én ki vagyok, csak azt, hogy öldöklök a mesterem kérésére. Erről is csak hallottam, mivel, régebben még azt se tudtam, hogy micsoda a kanima, de még csak azt se, hogy az én vagyok. De, szerencsére már megfosztottak attól az énemtől, és, remélhetőleg nem fog visszatérni ez az átok. Hiszen, tökéletes vagyok ebben az énemben, és, hogyha nagyon muszáj, így is meg tudok ölni embereket. És ezt, ugye bár be is bizonyítottam. Szerencsétlen rosszkor volt rossz helyen. Köszönhető ez annak az alfának... ugyan is, normál esetben én is ott lettem volna a srácokkal az öltözőben, de így, hogy a lacrosse pályára csalogatott, mondván, hogy McCall akar velem közölni valamit, a helyzet kilométerekkel meghaladta az elképzelésemet. Főleg úgy, hogy nem sokkal később ott voltam az áldozatom temetésén.
Amikor nyilak hangját hallom meg nem messze a mostani helyemtől, megközelítem a forrását. Nos, ki gondolta volna, hogy pont egy vadászba fogok belebotlani. És, mivel az ilyenek mindenre ki vannak képezve, meg is hallotta, hogy erre járok. A fa, ami mögött álltam, biztonságot nyújtott számomra de így, hogy már elég közel áll hozzám, és fegyvert szegez rám, csak halványan mosolyogva pillantok rá, és lépek ki a növény mögül.
- Áhh, csak gondoltam, járok egyet. -rántom meg a vállam. -És, mi lenne, hogyha eltüntetnéd a fegyveredet? -teszem fel a kérdést felvont szemöldökkel, miközben a zsebembe temetem a kezemet. Nem feltett szándékom, hogy most, itt helyben megölöm, ezért, ezt a kedves gesztust, amit meghoztam, ő is megtehetné.

Isabella & Jackson

Mély sóhaj kíséretében hagyom el a házat. Zsebre vágom a kezemet, majd behunyom a szememet, és pár másodperc múlva felpillantok az égre. A nap már lemenőben, úgyhogy tökéletes az idő arra, hogy az ember egy, valamiféle "gondolkozó sétába" kezdjen. Értelmesebben elmagyarázva, sétáljon, és közben a gondolataiba merüljön, és ne figyeljen semmire, ami él, és mozog, csak magával, és a saját gondjával foglalkozzon. Talán, mostanság túl sok időt töltök azzal, hogy a saját gondom, bajommal foglalkozzak. De, hogy őszinte legyek, van bőven, és át is tudom rágni magamat ezeken úgy, körülbelül... tízig? Vagy lehet, hogy eltart később is. Hiszen, még mindig furdal a lelkiismeret azért, amiért a csapattársam vérét ontottam Dexter miatt. Ezek mellet a falkaváltás. És, hogy mért is vannak itt az alfa falka tagjai, azon kívül, hogy Dereket állítsák maguk mellé. És, hogy csakis érte jöttek, vagy, netalán tán más falka alfáját is bódítják ezzel. Kíváncsi lennék, hogy tíz alfa közül hányan mondanák azt, hogy akkor ők most átállnak, ezzel magára hagyva az egész falkáját. Rosszabb esetben megöli azokat, hogy, még csak véletlen se tudják megakadályozni a döntésében. Szerencsére, mi olyan alfával vagyunk "megáldva", aki kénytelen lenne akárki vérét is ontani a falkája tagjai közül. Vagyis, eddig még nem volt rá példa, aztán ki tudja, lehet, hogy már megfordult a fejében, hogy egy zavaró tényezőt -aki általában én vagyok-, eltegyen láb alól, hogy még csak véletlen se ossza az észt. De, amíg nem valósítja meg ezt az ötletet, addig engem olyannyira nem érdekel... és ki tudja, lehet, hogy képes lennék kinyírni. Hiszen, szerintem vagyok annyira erős vérfarkas, hogy el tudjak bánni egy alfával. Vagy nem? Ez addig biztos nem fog kiderülni, amíg ki nem próbálom. De, ahogy Dexter is mondta, Dereknél biztos nem leszek alfa, ezért arra várhatok. Legfeljebb egy másik, haldokló félben lévő vérfarkasra rátámadok, alfává teszem magam, és gyűjtöm magam mellé a tagokat. Hm... milyen szép álom... és az a baj, hogy álom is marad. Hiszen kétlem, hogy képes lennék egy egész falkát kordában tartani, hogyha, például elérkezik a telihold, és, a gyengébbeket, szinte le kell kötözni, csak, hogy nyugton maradjanak, és csendesen tomboljanak. Amíg nem tanulják meg, hogy hogy tartsák magukat kordában az ilyen kényes időpontokban, akkor nem tudunk mást csinálni. A mi falkánkban igaz, már mindenki megtalálta a biztos pontját, amire gondolva képes uralkodni magán. Nekem csak Lydiára kell koncentrálnom, és máris megvan oldva az átváltozás része. Akkor már nem úgy állok hozzá a dolgokhoz, és az emberekhez, hogy mindent ki kell nyírnom, ami csak lélegzik.
Körülbelül egy órával később megtorpanok, majd összevont szemöldökkel próbálom felmérni, hogy, tulajdonképpen hol is vagyok. Nos, hol máshol, mint az erdő egy elhagyatott ösvényén. És ezt annyiból tudom levonni, hogy itt a kelleténél jobban be vannak nőve a járatok, és ez köszönhető annak, hogy a farkasok, miközben randalíroznak, erre nem igen szokták venni az irányt. De, nekem most tökéletesen megfelel. Hiszen, hol máshol tudna az ember legjobba kikapcsolódni, mintsem az erdőben. Erre a normális emberi lények azt mondanák, hogy bárhol máshol, csak nem itt. Nos, én ezt pont nem így gondolom. Igaz, hogy itt bármelyik pillanatban összefuthatok egy kevésbé kívánatos emberel, mint például egy alfával, aki képes lenne egy suhintással elvinni a fejemet, vagy, netalán tán egy vadásszal, aki egy farkasölő löttybe áztatott nyilat lőne a szívembe. Egy szóval, veszélyes farkasoknak egyedül erre járkálni.