Nos, hol is kezdjem? Persze! Szóval... 1995 május 9-én láttam meg a napvilágot Beacon Hills-ben, ami nem éppenséggel nevezhető egy hatalmas, luxus városnak. Második gyerekként születtem bele a családba, vagyis harmadik.. Az apukámnak volt egy előző nője, s onnan született egy fia. Utoljára 15 éves koromban láttam őt, nem tartjuk a kapcsolat, de hűha.. kár, hogy rokonok vagyunk.. De visszatérve az életemre, nem akartam nagyon elkalandozni. A gyerekkoromra nagyon nem emlékszem, volt egy dadusom, s ő vigyázott rám. A nővérem ekkor már óvodába járt, és ott is jobbnál jobb eredményeket ért el. Már egészen kis koromban féltékeny voltam, rossz szemmel néztem rá. Persze, mindent megkaptam amit akartam, de mégis hiányzott az a sok bátorítás, mert én szinte semmiben sem voltam jó. A tanulás nem kötötte le az érdeklődésemet, kivéve egy dolog, a nyelvek. Az egyedüli erősségem, hogy folyékonyan beszélek franciául, és nagyon jó csábító vagyok. Ennyi! A sporttal nem nagyon vagyok szoros barátságban, egyedül a reggeli futást bírom elviselni.
De vissza a történetemhez.. Úgy 12 éves koromban kezdtem el elhidegülni a családomtól. Akkoriban a szüleim egyáltalán nem voltak jóban, sőt már készültek aláírni a váláspapírokat. Csakis egymással törődtek, állandóan veszekedtek, amiért apu ismét összeszűrte a levet a volt nejével. Elváltak, apukám visszaköltözött hozzájuk, mi pedig hárman maradtunk anyuval. A nővérem állandóan engem hibáztat, hogy miattam mentek szét, de próbálok nem hinni neki. Törékeny voltam – talán még mindig az vagyok? – és káros anyagokba fojtottam a bánatomat. Elkezdtem törődni magammal, és elég hosszú utat tettem meg, hogy elérjem azt a szintet, amelyen most tartózkodok. Természetesen, akadnak vetélytársaim, de nem sokan, az emberek inkább félnek tőlem, és megtartják azt a tisztességes három lépést, jobb, ha nem vernek át, különben megismerik a White féle bosszút!
Eléggé nagy a szám, mindent kikotyogok, olyan vagyok, mint egy női Perez Hilton, blog nélkül.
Egy igazi barátnőm van, a többi csak hamis lúzerek, akik olyanok akarnak lenni, mint mi. Ő nem olyan bajkeverő, mint én, de mindig magammal ragadom. Az évek alatt elválaszthatatlanok lettünk. Mindig ott alszunk a másiknál, bárcsak ő lenne a testvérem.. Victorie-tól a falra mászok, az okoskodásairól pedig inkább nem is beszélek. De! Jó az ízlése a pasik terén.