„Akár rivális ellen harcolsz, akár vadászol, nem a támadás dönt el mindent. Az is fontos, hogy készíted elő.”

Napok óta készültem rá. Csak ez járt a fejemben. Elkapni és megölni. Annyi szenvedést okozott már, nem érdemel mást, csak halált. Ártatlan életeket vett el és ki tudja, hány emberből csinált hozzá hasonló szörnyeteget. Meg… kell… halnia.
Telihold van, nincsenek erejük teljében, egy rossz lépés és a markomban van. Mindent előkészítettem, épp úgy, ahogy anyám tanította. Csapdába csalom, aztán elvágom a torkát. Előtte talán meg is kínzom. Meg kell tudnom, hol rejtőznek a többiek. Talán az osztálytársaim között is van, lehet, hogy Sugar az, a legjobb barátnőm vagy a mostoha bátyám Kirk. Bár őt anélkül is kinyuvasztanám, ha nem lenne vérfarkas. Az idegeimre megy, nyomul, fárasztó viccei vannak és egyáltalán nem helyes. Meg különben is, a bátyám, akárhogy is nézzük.
A négy fal között ülök és az ablakon bámulok kifelé. A szél az ablaküvegnek kocogtatja az öreg tölgyfa ágait, a virágok meghajolnak az erős szellő előtt, az ég borongós, villámokat látok a horizonton feltűnni. Fülemben zene tombol, nyugodt vagyok annak ellenére, hogy mi vár rám az éjszaka. Nem történhet semmi baj, elvégre gondosan kiterveltem mindent és követem anya utasításait. Pontosan elmagyarázott mindent, ugyanakkor azt is a lelkemre kötötte, hogy legyek résen, mindig nézzek a hátam mögé és ne szégyelljek segítséget kérni tőle. Ott lesz velem, de csak a háttérben. Ma este, enyém a főszerep egy olyan színdarabban, ami végződhet elégedettséggel vagy akár tragikus fordulatot is vehet. Remélem, hogy az első variációval zárul.
Kopogtatnak az ajtómon. Anya az, idegesen ront be, vadászathoz öltözve. Sötét haját feltűzte, arcán elszántság. Rám mosolyog, meleg, barátságos barna szemeivel végig néz rajtam, aztán felránt mélázásomból és magához ölel. A zene még mindig ütemet ver a szívemmel, az adrenalin feltornázza nyugodt pulzusomat. Az ágyra dobom az ipodot, követem anyát a házon át.
Kövér esőcsepp gördül le a furgon szélvédőjén, ahogy ráfordulunk az erdőbe vezető földútra. Mire kiszállok a kocsiból, már rendesen esik, mintha dézsából öntenék. Ez megnehezíti a dolgomat, de be akarom bizonyítani anyának, hogy a múltkori baklövésem hatalmas hiba volt. Elterelték a figyelmem.
Vállam fölött hátrapillantok anyára. A furgonban ül, biztató mosolyt küld felém, én pedig bevetem magam az erdő sűrűjébe. Veszettül szorítom az íjat a kezemben, ujjaim kifehérednek, fogaim összekoccannak a hideg esőtől.
Valami megmozdult. Hirtelen fordulok meg, majdnem elcsúszom a síkos leveleken. Egy fába kapaszkodom, hajam sátorkánt hullik szemem elé, szinte semmit sem látok. Hangokat hoz felém a szél, hátborzongató, fájdalmas vonyítást. Elindulok a hang irányába, térdre esem egy kiálló gyökérben, de talpra állok és rendületlenül megyek előre. Aztán valaki vagy valami nekem ütközik. Akkora erővel, hogy elvesztem az egyensúlyom és a földre esem. Vizesen, sárosan tápászkodom fel, keresem azt, aki vagy ami a földre terített. Néma csönd van, hallom az úton elszáguldó autók zaját. Aztán megpillantok valakit, egy fa tövében kucorog, reszket, mint a nyárfalevél, ruhája mocskos, haja ragacsos a kosztól. Bátortalanul lépek feléje, közben kezembe veszem az íjamat. Felhúzom, célba veszem és megállok jó pár méterrel előtte.
Aztán felnéz rám és a világom egy pillanatra felfordul. Leeresztettem az íjat, eldobom és futva teszem meg a köztünk lévő távolságot. Letérdelek mellé, átölelem és hálaimát rebegek, amiért életben van. Megcsókolom, könnyeimet lemossák az esőcseppek, belsőm egy pillanat alatt nyugszik meg, ahogy erős karjait körém fonva csókol vissza akkora hévvel, hogy hátam a fának nyomódik. Homlokomat az övének támasztom és végre a szemeibe nézek. Egyenesen az aranysárga szemekbe. Ellököm magamtól, hisztérikus állapotban kutatok az íjam után, amit felelőtlenül eldobtam az avarban. Mire visszafordulok, cseppet sem nyugodtan, már nyomát vesztem. Hallom, ahogy nagy zajt csapva eltűnik az erdőben. Zokogva, átkozva a világot indulok kifelé anyámhoz. Rubintvörös szempár kíséri az utamat, érzem, hogy figyel. Szinte látom gúnyos mosolyát az arcán, mint a macskáét az Alice Csodaországban.
Nem beszéltem anyának arról, mi történt az erdőben és azóta sem találom Logan-t. Keresem, kutatom, naplót vezetek róla, de eddig még nem bukkantam a nyomára. Szeretem őt. Nem érhet így véget az, ami kettőnk között van.