Sötét volt minden, csak addig láttam, ameddig a telefonom világított. Az íj a kezemben volt, és lassan lépkedtem egy ajtó felé. A kulcslyukon fény szűrődött ki a szobából, így a telefonom eltettem és csak füleltem. Előkészítettem az íjat, és lassan lenyomtam a kilincset. A szívem hevesen dobogott, elvégre lehet, hogy valami olyan van ott bent, akivel én sem tudnék elbánni. Szinte hangtalanul benyitottam, de erre persze felfigyeltek az illetők. Nem is figyeltem, hogy ki az, csak magam elé emeltem az íjat, és már lőttem is. Az előttem álló ember gyorsan lehajolt, a mögötte lévőnek pedig nem is kellett, mivel egy széken ült. Ekkor döbbentem rá, hogy Scott és Stiles álltak előttem életnagyságban, elképedt arccal. A szám elé kaptam a kezem, majd döbbenten pislogtam párat.
-Allison, te mi a fenét művelsz?- kérdezte Scott, Stiles pedig csak tátogott, nem tudott semmit mondani az ijedségtől.
-Itt nem az a kérdés, hogy én mit csinálok! Ti mi a fenét kerestek itt ilyenkor?-kérdeztem kihangsúlyozva az ilyenkor szót.
Stiles elkezdett valami Derekes cuccot magyarázni, amiből szinte semmit nem értettem. Értetlenül pislogtam egyet-kettőt, majd összeráncolt szemöldökkel állítottam le Stiles, akinek láthatólag szómenése van.
-Stiles, nyugodj már meg!- rivalltam rá, majd amint befejezte a beszédét, újra megszólaltam.
- Szóval, valaki el tudná nekem mondani, hogy mi is történt valójában? - kérdezem feszülten. Elegem volt abból, hogy csak itt dadognak nekem, amikor valószínűleg egy (vagy több) farkas mászkál itt éppen, amivel nekem kell elbánnom.
- Hát... Derek hívott minket. De sehol nem találjuk, pedig azt írta, hogy ide jöjjünk. - bámulta Scott értetlenül a telefonját, gondolom a Derektől kapott üzenetet olvasta el újra. - De te mit keresel itt? - kérdezte meg újra, felnézve a készülékéből.
- Apa mondta, hogy van itt valami farkas, és le kell vadásznunk. Ők is itt vannak valahol, de félúton elváltunk, hogy megkeressük. - magyaráztam azt, hogy miért is vagyok itt.
A következő pillanatban egy ordításféle hangot hallottunk, pontosan az úszómedencék felől. Ijedten kaptuk oda a fejünket mindhárman, majd egymásra néztünk. Szinte szavak nélkül megértettük egymást. Az ajtó felé sietve a hátamra akasztott táskaféleségből kihúztam egy íjat és elhelyeztem úgy, hogy akármikor támadni tudjak, ha szükség van rá.
A medencékhez érve nem láttam semmit. Sötét volt, a lámpát pedig nem találtuk. Szívem hevesen vert, féltem, hogy itt és most vége mindennek, mert nem látunk semmit. De hirtelen a lámpák felgyúltak, és minden világos lett. Sehol senki nem volt rajtunk kívül, a helységben. Bosszúsan néztem körbe, de abban a pillanatban, ahogy megmozdítottam a fejem, megakadt a szemem egy piros folton. Ne... Közelebb mentem, majd nagyot sóhajtva, remegő kézzel állapítottam meg, hogy az a folt bizony egy vérfolt. De a farkas már száz százalék, hogy nincs itt. Sem az áldozata. Úgyhogy megint nem mentünk semmire. Semmi jel nincs, ami elvezethetne hozzá, csak ez a vérfolt, amiből kb. semmit nem lehet megtudni. A fenébe is most már ezekkel!